Most már mindenki szeret Téged
az életed halálod így kerek
|
sze 11/30/16
Mezei István
„Emeld fel a követ, megtalálsz,
Vágj ketté a fát, ott leszek. „ Holt- tengeri tekercsek
|
Adventi gyertyaláng imbolyog előttem,
egyedül maradtam, csak ő mesél nekem,
reménytelenül reménnyel várakozom,
folytatom éjjelem és szürke nappalom.
|
sze 11/23/16
Mezei István
Kínoz bennünket egy jó szó hiánya,
Régóta várjuk, tudjuk, mindhiába,
Már tündérmese és gyermekded fáma,
Mint a fehér holló mára oly ritka,
Pedig benne rejlik napjaink titka,
Szűk létünk körül akár aranyráma
|
Az őszutón a vastag-paplan fellegek
A sápadt-kék eget elrejtik előlünk,
Ilyenkor a föld tüskéi már élesek,
Lucskosan tollpihék libegnek köröttünk.
|
Nem számít hányadik
Megbicsaklott az idő, de meg nem áll,
zsíros barázdák, megbúvó vetések
ölelnek, életet rejt alvó méhed,
e barna fonnyadás most csak tetszhalál.
|
sze 11/16/16
Mezei István
Még hidegek a szívek és kezek,
Nem mentek, fordultok egymás felé,
Isten szeretete mindenkié,
Mennyi szép és jó búvik bennetek.
Ne megtört tükröket nézzétek,
|
Ajándékot kaptam én ezen a héten,
A napsugarat, fényt nem is reméltem.
Kinyílt most felettem a szelíd pannon ég,
A csüggedő halandó mereszti szemét.
|
szo 10/29/16
Mezei István
Befejezek minden megkezdett mondatot,
Nem töltök könnyel az arcomon ránc-árkot,
Az oszthatatlant, ami sajnos megrepedt,
Tákolom, szilánk, repesz ne sebezzetek,
|
sze 10/26/16
Mezei István
Múltba, gyermekkorba gyakran visszatérek,
Nem romok közé, melyek rám omlanának,
Az idők mélyén huncut törpék, tündérek,
Szelíd sárkányok, mézeskalácsház várnak.
|
Vulgáris bölcselkedés 70 évesen
Mindenek előtt és már azokon is túl
Szívem összeszorul
Kevesebb vagyok de mégis csak több lettem
|
Vallomás aláírva
Lehull a levél, elfonnyad a szirom,
Ismerem jogom és az összes törvényt
Elkövettem az életem, bevallom,
Igen Uram, megtettem, és meg is történt,
Gondoltam, mondtam, majd papírra írtam.
|
Maradj itt mellettem, mert nő a sötét,
Halálba libbennek fonnyadt levelek,
Múlásuk idézi már a telemet,
Talán Veled még magamra lelhetnék.
|
Dobd félre fájdalmad, önsajnálatod,
Őrizd meg bajban, vészben is a szíved,
Még maradt benned cseppnyi szeretetet,
Mi az Istentől utadra adatott.
|
szo 10/08/16
Mezei István
Már enyémek a kék tükör- tószemek
Sóhajom a hajnali pára
Nemrég leltem annak titkára
Hogy oldjak magamba felhőt és eget
Vérbokraim rejtik a vörösbegyet
|
Mi ezer éve egyedül harcolunk,
míg másoknak adtunk, addig alattunk
rengett a föld, de most ebben a napban
sötét bűn van, megbocsáthatatlan.
|
Zárulnak, nyílnak az októberi felhők,
Átlátszó szürkében kékké érő ég,
Még langyos ciklonok jönnek, déli szellőt
Érzek arcomon, látom az ősz szemét.
|
szo 10/01/16
Mezei István
Mikor majd egyszer eltűnök elmegyek
Nem történt semmi észre sem veszitek
Nem sokat veszítek csak az életet
Tán vár reám egy nem létező sziget
Ami volt kudarc kevés csekély siker
Könyvet verset fogad koszos konténer
|
szo 09/24/16
Mezei István
Már hajlott a vállad, gyengül a kar,
Néha megáll a toll öreg kezedben,
De belül egy erő, mely ismeretlen
Segít, és a nyugalom lágyan betakar.
|
sze 09/21/16
Mezei István
Kegyelmezz szeptember, komor gondolatok
Ne lopódzatok szívembe, belém,
Bármilyen voltam, és bármilyen is vagyok,
Legyek önmagam ez ősz elején.
Nyugalmad gyümölcsét bátran ízlelgetve
Omló zamatod lopd az ajkamra,
Járjon át tört fényed bágyadt, szép kegyelme,
Mintha az élet mindig akarna.
Évszakok dobolják a létem ritmusát,
|