Befejezek minden megkezdett mondatot,
Nem töltök könnyel az arcomon ránc-árkot,
Az oszthatatlant, ami sajnos megrepedt,
Tákolom, szilánk, repesz ne sebezzetek,
Figyelem, hallgatom a roppant csöndön át
A maradék humánum lassú dallamát,
Felhőnek futását látom, és megértem,
Nem kóválygok a közhelyek erdejében,
Józanul járok részeg lépcsők grádicsán
Sóhajoktól éber éjszakák hajnalán,
Fárasztó gondjaim oldja a gondolat,
Elzavarom láncfonó, öreg pókomat,
Kérjen az ördög tanácsot minisztertől,
Dagasszák kenyerem fehér, tiszta lisztből,  
Bárányfelhő bolyha, gyapja fenn, az égen,
Diófám levelét gereblyézem csendben,
Magam leegyszerűsítem a lényegig,
Kénytelen vagyok, többre nem nagyon telik,
Mint Kafka a Napot torz ízeltlábúként,
Nem félem, sötétben is meglelem a fényt,  
Ha bombáznak vadul dübörgő darazsak,
Megvédenek a versek és varázs-szavak,
Majd körültáncolnak a fehér hópelyhek,
Forralt borral töltök meg egy kopott kelyhet,
Magammal koccintgatok, ha más nem akad,
Már vékony szálakból fonom az álmomat,
Leszűkül a keret, kemény a televény,
De nem leszek légypiszok a Föld ékszerén.

2016. okt. 27.