Múltba, gyermekkorba gyakran visszatérek,
Nem romok közé, melyek rám omlanának,
Az idők mélyén huncut törpék, tündérek,
Szelíd sárkányok, mézeskalácsház várnak.

Közben könnyezett a világ, a természet,
Dicső, fényes szelek vérzivatart hoztak,
Én hallgattam, ittam a kedves meséket,
Aranyport szórtam a kopottas napoknak.

Lyukas lábas, mint autóm egy madzagon,
Vagy csutkából raktam csodálatos várat,
Egy réz húszfilléres volt minden vagyonom,
Vizet húztam kútból az Édesanyámnak. 

Sosem unatkoztam, ha mellette voltam
Szegényes konyhánkban, mikor főzögetett.
Beszélt, mesélt nekem, én hallgattam szótlan,
Tudom, sokszor sírt volna nevetés helyett.

Eszmék és ideák hevesen harcoltak
Odafenn, lagymatag taggyűlés, nagymise,
Kockacukrot loptam a szomszéd lovának,
És a bűnöm nem vette észre senkise.

Anyám csak főzött, mert szívesen volt cseléd
A családban, házban, tojásos nokedli,
Mire szólt a harang, lett a finom ebéd,
Kuktát játszottam, hogy lehessen valaki.

A falunkban mindenki egyforma szegény volt,
Nincstelen, vagyonnal nem kérkedett senki,
Jött az aszály, járvány, telt, majd fogyott a Hold,
Csillagok közt a vörös akart maradni.

Üveghegyek védték meg kies völgyemet,
Kacsaúsztatónk volt nekem az óceán,
Kenyeret hoztak haza mezőről jövet,
Madárláttát, jártam az Operencián.    

A múltam romjai rám nem omolhatnak,
Nem merülök mélyre a törmelék alá,
Bearanyozom a szomorú napokat,
Szabaddá tesznek ők, ha nem is boldoggá.

2016. okt. 23.