Te vad nyugati szél!
Mindig veled álmodtam el,s keltem
Hol lágyan zörgetted ablakom
Hol crescendódra feleltem

Csend ül a tájon...

Petőfi Sándor 
verse jelen időben is időszerű

Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?
Viszket e úgy egy kicsit a nyakatok?
Új divatú nyakravaló készül most
számotokra, nem cifra, de jó szoros.

Ildikónak

Mint a nap, aranylón a kékben,
úgy ragyog kedvesem szemében
az élet ajándéka--ifjúsága,

Úgy látszik, annak idején nagyon rossz vásárt csinált ifjú Mátyás királyunk, „az igazságos”, mikor a habsburgokkal az utódlásról egyezkedett. Ezek a ravasz habsburgok mindent akartak, csak nem a magyar nemzet jobb sorsát.

WWW.AVO/AVH.HU

Keverjünk egy hörpnyi történelmi mixet –
lássuk, hogy pörögnek fordítva az X-ek:
csapjunk kettőt-hármat a homokórára,
s lépjünk vissza bátran Rákosi korába.

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb,bal partját
Suhog a víz,rohan az ár
Túl parton valaki vár
Hidat verek,hozzád megyek
Karjaimmal átölellek

Az én csodám Te légy! 

Dereng már a hajnal,
a nap ébredőben
sugarait szórja
erdőre, és földre.

Aki ma születik a világra,
hosszú életű lesz itt a Földön:
életét ősi csillagrend vigyázza
végig egy hosszú emberöltőn.

Hamuszínű alkony húz,
korán botlik a nap az égen,
újra közelnek látszik 
az est a messzeségen.

Kinyílott már a lila orgona
Bimbóba borult Jancsi homloka
Pajzán dalt dúdolt az este
Kacér párját egyre leste
Kazal legyen szerelem temploma.

Fényutadnak íve titok,
könnyeimnek utat nyitok,
közben mosolyogni látlak,
éj hajszálad közt ősz bánat.

A fürge Idő, mint az árnyék –
mikor hátamat süti a Nap -
bármily erős bennem a szándék,
elérni vetült önfoltomat:
amint sietnék, ő tovább lép.

Dorozsmai szélkerekek halkan forogjatok!
Makói füles baglyok,könnyet hullajtsatok
Egy igaz embert én most siratok
Dorozsmai szélmalmok szelet hajtsatok
Szeged városába szomorúan súgjátok

Ballada

Virradattal ébred, mélán gondolkodik,
emlékek közt turkál, múltban kutakodik.
Elmélkedik egyre, ráncolja homlokát,
felnéz, megpillantja vezérlőfonalát.

Senki sem maga választja meg a sorsát,
Kinek család jut, másnak csak az árvaság.
Ki szerencsésebb, aki annak született,
Vagy akit azzá tett a mulandó élet,