Madár röptében vijjog
felveri a csönd szavát,
kutya hármat vakkant
ébren tölti az éjszakát.

Hogy bírod tömegben lelked magányát,
nem vesznek észre nem szólnak hozzád,
mit alkottál mind elvetélt tönkre ment,
sírokon a gaz műved babért nem termett.

Tudják e kik ittak vagy voltak veled egykoron,
robotoltál munkás időd pihenni nem hagyott,
habár igaz szíved józanságod mindig megvolt 
de álmaid rózsaszín ködében a valóság megfogott.

Odaát hagytad az elveszett drága sok időt
felhők ágyán már vízpermetet sem csapol,
de a lovak már újra szabadabban legelnek
madarak versenyt isznak az égi Csillagból.

Míg itt a Földön nap mint nap újra és újra
hiénák ordasok habzó szájjal rád rohannak,
fehér szárnyad megtépázott tolla szanaszét hull
sokszor nyomatékot sem tudsz adni hangodnak.

Varga István Barcs