Ott fent az ég,
itt lent a Föld,
mind oly végtelen,
mint esőcseppértelem.

Parányi víz,
virágon csepp dísz,
ura a létnek,
kincse világmindenségnek.

Hatalom forrása,
élet körforgása,
édes és sós lehet,
iránta kellene nagyobb tisztelet.

Eljött a mi szép ünnepünk
,,Pünkösdi Király"-t választani megyünk
Szól a zene vigalom
Ki lesz a pünkösdi királyom
Király az egy ügyes legény
Megüli a lovat szőrén
Gerenda rudat is nagyot emel
Ő koronát megérdemel
Egész évben ő nagy legény
Rá hallgatni kész nyeremény
Neki tárva a kocsma ajtó
Ahol dáridózni neki való

Szinte szárnyalt a lelkem,
ahogy sétáltam ott veled,
öreg gesztenyék árnyában,
adtad nekem kicsi kezed.

Mint sok kis karácsonyfa,
májusban virágba estek,
fehéren piros beütéssel,
oly sokszor rajtunk nevettek.

Ott álltam a gödör szélén, némán szótlanul,
mintha megállt volna minden semmi nem mozdul,
lent a gödör alján ott mélyben van egy ország,
sokszor kirabolt megcsonkított Magyarország.

Egy nap az egész földgolyót beborította a sötétség. Az emberek vakon botorkáltak az utakon. Sehol egy parányi fény, amely utat mutatott volna nekik.

Ragyog a nap csupa fény
Száz sugárból árad felém
Jöjj szentlélek Pünkösdnek ünnepén

Lélek szállt le és szeretet
Egybe fogja a szíveket
Pünkösdnek ünnepén

Rózsa kinyílt, fehér kelyhe
Készülünk a szép ünnepre
Pünkösdnek ünnepén

Isten költözik lelkünkben
Szívünk nyitott a szeretetre
Pünkösdnek ünnepén

Mától másképp ragyognak a csillagok,
az egybe kelt szívek, nagyon boldogok,
a fekete kárpit fénycsodákkal hímezve,
látni Fiastyúkot, hol bujkál Nagymedve.

Vázádba vágtam pünkösdirózsát,
hozzád vittem lelkemnek lángját,
szívemnek egy apró szilánkját.

Húsvét után eltelt ötven nap,
vártam jöjjön tőled egy képeslap,
örömmel vettem volna meghívásodat.

Este lett felnéztem az égre,
oda fohászkodtam kis segítségre,
tőled váró kedves gyengédségre.

Kihalt az utca már,
a Nap is alászáll –
csend van a házak között.
Csak egy zaj hangzik fel
monoton ütemmel
a mély, nyugodt csend fölött:
kalapács hangja cseng,
ütések súlya zeng
egy ház falai mögött.

Amikor átvágtam a város piacán
az éjben, a gyávábbik énem szólt hozzám.
Lehajtottam fejem, és fülem befogtam,
de csak suttogott hozzám lidérces, vén múzsám.

Ugye kedvesem eljössz, ha hívlak,
mikor az almafák, virágba borulnak,
vedd fel a kék pettyes karton ruhád,
szokott helyen, virág csokorral várok rád.

"Csak egy röpke kis
pillanat, ez a nap is
gyorsan elszalad."

"Csokrot kezedbe
szeretve adok, hozzá
még forró csókot."

"De most ne fuss el,
várd míg ölembe kaplak,
csókolom ajkad."

"Te cukor falat
a mosolyod babonáz,
szemedben varázs."

"Fészket rak gólya,
házadnak kéményére,
készül a bölcső."

Miért fáj neked néma fejfa?
Miért fáj a magyarok sírhalma?
Ősi földben hősként hallgat
Hazát védve hősként haltak

Miért fáj a csendes magyar temető?
Székelyt, magyart, takar a szemfedő
Ne gyalázd a hősi hantot!
Úz völgyében a szél dúdol altatót

kezednek hűs érintése
mikor gyengéden hozzám ér
lelkem apró rezdülése
ha közben lágy hangod kísér

Hull az eső, záporozik,
kicsi madár tollászkodik,
a vétkes lélek is alá merül,
bűneitől hát így mentesül.

Erős kontrasztot ad árnyék és a fény,
küzdeni valamiért mikor nincs remény,
szerelmemet oly sokszor megálmodtam,
de a valóság áthúzta amire vágytam.

Minden álom ott maradt szakadékban,
ó de hányan löktek volna nyomában,
de csak akkor mikor én két kezemmel,
azt az álmot valósággá emeltem.

Ki szívét osztja szét - ő lesz a remény...

Hát fogadjátok a szívem!

https://www.youtube.com/watch?v=B09DaBBlAC8