Minden versemben egy kirándulás éled.
Titkot sétálók. Elrepült csókok
repítenek újra és visznek ' sétányok.

575575

Térdeplő bokrok a tó fényéből nézték
tükörképüket. Visszaverődött
a sok képből a legszebb ki visszanézett.

Óceán vize kaméleont játszik,
Sima víztükrén kék ég színe látszik.
Távolban fehérlik hajóvitorla,
Partnál csipkézik, éltető víz sodra.
 
Ha az eget sötét felhő borítja,
Víznek felszínét szürkére fordítja.
Nagy hullámokat vet a viharos szél,
Minden élőlényben a félelem él.
 
Emberiség szívét mindig vonzotta,

Halad az idő, fogy a távolság,
Sáros az út és nől a fáradtság.
Édesanya rójja az út hosszát,
Kezében ernyő, karján tele kosár.
Reggel nem hiába kelt fel korán,
Eladta a libát, nem gágog már.
Vett helyette annyi minden mást,
S szeretet mosoly villan át arcán.
Gondolata gyermekeinél jár,
Oly távol laknak a szélső tanyán.

Szavaimat széjjelszórom,
majd egy rostán átszitálom
égnek sötét kárpitjára mind,
így átrendezve feldobálom.

Válogassa, kinek van kedve,
hogy rímet hozzá hol keresse,
mert ha lelke fásult, szegény,
az verseimet ne szeresse.

Ecsetvonásokból
építed fel a képet,
színek varázslata
nyitja meg a teret.

Festék, ecset, vászon
vagy akár fatábla
lehet mind együtt
rímeknek tárháza.

Megkapó e látvány,
kitágul, bővül a keret,
lábad alá pipacsmező
terít vörös szőnyeget.

Lányka arca átszellemül,
szemét behunyja úgy örül,
kezében tart búzaszálat,

Szurokfekete a mostani esti éjszaka,
Hold nem világit, csillagokat felhő takarja,
Majd sötét leplét, így akasztotta rám az éj,
Nem csillog és oly szürke, Dráván a habtaréj.

Kőgátnál ülök, hallgatom víznek csobogását,
Drávába hajló fűzágak, üzenő suttogását,
Kövek közti hézagban, kluttyog a hullám,
Eszembe jut Klári, a kis medikuslány.

Hidd, el építjük, a hozzád tartozást. Már
mindenki izmos, erősnek hiszi
magát, de tudjuk, kell a kézfogás.

Amikor Isten kihirdette: "vízözön 
bekövetkezik!", nem hitték rögtön
Nagy bárkát készítettek és  védekeztek.

Együtt maradtak és túlélték az özönt.
Isten mosolya a túlélésben
Velük volt, és segített. Kezek kezekben.

            Azt hiszem, mindenki életében eljön egy olyan pillanat, amely más, mint a többi. Egy idegen egyszer csak feléje nyúl, megfogja a kezét, és megszorítja azt, vagy csak némán átöleli.

De kopár most itt minden,
tejfölköd üli meg a tájat,
ácsorognak a lekopasztott fák,
egykedvűen, unottan bámulják,
ahogy kis patak csacsogva csörgedez
az olvadó jéghártyák alatt.

Tegnap volt, nagyon tegnap még,
gyermekként mikor játszottam,
szerettem mesét, regényt olvasni,
könyvekből szép szavakat loptam.

Voltak barátaim lányokkal vegyesen,
de a sokból mára csak egy maradt,
ki olykor eljön beszélgetni hozzám,
hóna alatt kólás flakont szorongat.

Balaton a mi tengerünk,
Nyáron mindig odamegyünk.
Nem kell nekünk semmi más,

Nem tudom ma már kinek írjak,
gondolatokat kivel osszak?
Torz a világ széltében, hosszában,
tán hinni kéne mennyei csodában.

Elhervadt a rózsa,
lehulltak szirmai,
messze mentél kedves,
nem tudtam búcsúzni.