Az emlékezés is koszorúvá válik,
szemedből néha kirobban könnyed,
tövisből font árnyék, mely kísér,
kővé vált megsebzett szíved.

Kinek kezdete nincs, annak vége sem,
szikrázó nyomokban Csillag kihunyt,
megérted már azon hideg teleket,
mikor szán nem siklott, hó sem hullt.

A szépség pompás konoksága
nem formálja át a csúcsot,
az emlékezet bizonytalan,
ne vágjunk ki minden bokrot.

Hol vannak a teknővájók,
vagy a háztól-házig járó,
köszörűs, drótostótok,
gőzmozdonyos masiniszták,
vagy váltót ki újraállítók.

/Első világháború kitörésének 1OO.évfordulója/

Ráncok évek egyre jobban, rám telepedtek,
indák évtizedei körém tekeredtek,
láttam tölgyet borostyán szorításában,
toportyánt vadászcsapdának fogságában.

Ám a tölgy szenvedett de nem mutatta,
aranysakál vagy róka, lábát leharapta,
míg az ember, emberként éli sorsát,
nem épít az Istenhez égi lajtorját.

Éva - miért azt az almát szakítottad,
Éva - miért azt adtad nekem,
egy csenevész almafáról vetted volna,
amely alatt Én ott hűsöltem.

Sátán, mely ott van mögötted,
kígyó képében neked sziszeg, követ,
bűnbe vitted azt az embert,
aki érted mindenre képes és szeret.

Unokám egy cukorfalat,
Nálam tölti most a nyarat.
Büszke a hosszú hajára,
Lófarok a frizurája.

Előtte állatos könyve,
Szamárfül van felpörögve.
Figyeld nagyi, okos vagyok?
Ez szamárfül, ott lófarok.

Turcsi orra Malackának,
Gyapjúszőre a báránynak.
Itt pedig a tehén tőgye,
Édes tej jön ki belőle.

               "kedvesemnek"

Az ég ajándéka Te vagy nekem,
remény élteti mindig a szívem,
hogy egyszer meglátod bennem
azt, amivel mindig is rendelkezem.

Te vagy az a minden,
ami a világ nekem,
vagy Te életem része,
Te vagy a szerelem.

Szerelmemnek vágyó tüzét
csak csókod tudja oltani,
érintésedtől mind kinyílnak
szívem s lelkem zárt kapui.

Ott a tűznél táncot lejtünk,
újra énekel a nagy csapat,
egybeolvad majd a testünk,
ahogy éreztem lázas ajkadat.

Öreg lettem, korom éltes,
Az életem néha rémes.
Gödörben háborús akna,
Jaj nekem ha felrobbanna.

Rég, mikor sparhelten főztem,
Füstölt, mindig csak köhögtem.
Kéményben volt sok a korom,
Mit kéményseprő  kikotort.

Hálából pörköltet adtam,
Hát csak néztem ahogyan fal.
Duguláskor konyhám ázott,
Fal mellett akna beázott.

Szürke színben játszik a tér,
Kissé rideg szín az acél.
Kéklő ég most nem lát erre,
Sem a napfénynek ereje.
 
Mégis elkap a hév engem,
Fehér fény villan egy testen.
Acélból van férfi szobor,
Háta mögött lámpaoszlop.
 
Égi fény ragyog lelkére,
Szeretet lakik szívében.
Hiszen szerelmesét várja,

Lassan már lajtos kocsival
hordják ki a leírt szavakat,
hisz vagyunk már oly sokan,
rímek mégsem fognak sokakat.

Madár börtönéből szabadult,
kalitba zárt vágyódó lelkem,
ahol gyorsan összekuszálódik,
csak kárba soha ne vesszen.

Kis boszorkám kérlek szépen,
keres engem a holdfényben,
teliholdas éjszakában,
seprődet hagyd a pajtában.

Ablakomban a gyertyafény,
számodra ez lesz a remény,
majd így tudod, hogy várok rád,
terítem válladra éj bársonyát.

több értelmű szavak:bugyi, baj, ajka.

575575

Sajnáló kezek messziről integetnek.
Nem tudom, mennyek?. Búcsúzás súlya
földbe tipor, belém mar. Idézem arcod.

/szeretett László öcsémnek.+2018.07.26./        Anna nap/

Emlékeimben ott állsz
A millió éves sziklák tetején
Ne menj tovább!  - szóltam én
De te nem hallgattad szavam

Alig múlt el pár hét csupán
Beléptél az ég kapuján
Elmentél a csillagok honába
Hova egyszer eljutunk mindannyian

Tulipánkaktusz páfránylevelekkel,
páros gém bizakodó üzenetekkel,
életfája reménykeltő fényjelekkel,
a jövőbe vetett erős kitartóhittel.

Így néz le ránk az épület oldaláról,
éj és nappal regél, reményteljes csodáról,
ott vannak tűzdelve, jelképei a reménynek,
komponálva a barcsi dalgyűjteménynek.