Mezei István gyermekkori zarándoklata

 
 
Hith Éva idézet: " Szépsége megnyugtatja érzékeny lelkem. "
 
Tekintetem egy kies tájon pásztázik,
Türkizkék tónak vizét tükrözi szemem.
Hullámok háta mostan csendesnek látszik,
Csobbanva simulnak a homokszemekre.
 
Szeretet ez érzem, oly finom csobbanás,
Apró homokszemek boldogan csusszannak.

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva,
Mint a harmat cseppet a virág issza,
Úgy ébred az áhítat a szívemben,
Szent István királyunk téged ünnepelve,
Ki Isten nevében összefogtad a magyar törzseket,
Hogy itt a Kárpát medence magyarjai erősek legyenek.
Te kovácsoltad nemzetté népünk,
Szent István királyunk hozzád esdeklünk;

Országunknak szorgos népe,
Feltekinthet már az égre.
Égieknek hálát adva,
Búzatermést learatta.
Gépekkel oly könnyen, gyorsan.
Köszönet a modern kornak.
Új kenyeret megszenteljük,
Szent Istvánt is ünnepeljük.
Ki államot alapított,
Magyaroknak otthont adott.
Hazánkat védeni kellett,
Önálló sosem lehetett.

 
Múlt századi festményt nézem,
Mennyi munka volt vidéken.
Nyár közepén izzó meleg,
Látványa mégis oly kedves.
Háttérben tarló mezeje,
Learatott búza helye.
Nincs megállás újabb munka,
Előttünk egy dinnye kupac.
Dinnyeárus áll mellette,
Árujának van keletje.
Csíkos dinnye oly jó fajta,
Piros hús, fekete maggal.

Dús harmat csapódott nyári hajnalon,
mint vízpermet a parti kőhalmazon,
az a sok megannyi gyémánt csillogás,
korai fényben a sűrű pislogás.

Ásító álmomat dörzsölöm szememből,
nem tudok kimaradni a küzdelemből,
hosszú éveken nappalt-nappal követett,
majd egy idő után, éjt-éj gyűrögetett.

Köszöntelek   „Ősök Napja”
Magyar nemzetet vidd diadalra
Nem akarunk már benne hinni
Taposnak bennünket Európa urai

Pedig hős volt egykor a magyar
Összefogott, s övé volt a diadal
De mindig felütötte az árulás a fejét
Átok sújtott rá, s okozta vesztét

    Veszett róka /2-oldal. /    Folytatás.

 Dolgunk végeztével tovább mentünk
Történetet nem feledtük
Sietős volt a határidős munka
Terv készült azután nyomban.

El is múlt már vagy három napja
Igazgatónknak utolért hívása
Történt a napokban egy furcsa dolog
Kérek róla beszámolót!

  /elbeszélő költemény/

Egyszer régen, tervező korom idejében
Nagykunság tanyavidékét jártam
Mikor még nem volt villany,se netem
Telefonhálózatot  terveztem.

Mikor tengerként ringott a búza tábla
Nap ragyogott a napraforgó tányérjára
Mikor virágzott a tanyasi élet
Paraszti munkában volt becsület

Ki vette észre ezt a csöndet -
öreg malom árkában nőszirom,
már nem forog erecske vízétől lapátja,
erecske vize halkan kiáltja, nem bírom.

Finom lisztpor zugokban pihen,
formás lábú molnárlányka siet,
lábain csattogva ütemez papucsa,
igyekszik kimerni a maradék lisztet.

Homokos tengerparton magára hagyottan,
női szalmakalap hever megalázottan,
karimáján a virágok még nem fakultak,
talán nem tanúja egy szomorú sorsnak.

Boldogságtól kacagva futott a parton,
vagy ott van azon a távolodó fregatton,
a szerelemtől már nem érezte hiányát,
úgy hagyta el a boldogság egy tanúját.

A nap hajnal sugara
Ébresztette az alvót
A fákat sűrű, fehér köd lepte
Csend honol most a völgyben
Aludt a lent, köd ült fölötte

Nem kell már a könyv?
Ahol sorsok megpihennek
Nem kell már a kotta?
Ahol a régi dalok szárnyra kelnek

Nem kell már a könyv?
Ahol ősi tudás rejtőzködnek
Nem kell már a dal?
Ahol szól az felszabadult ének

Nem kell már a könyv?
Nincs idő végig olvasni?
Titok útját felfedezni?
Hős hazánk tetteire emlékezni?