Mátyás király urunk aranyos hintója
Szeli át a pusztát, előtte a róna.
A meddig a szem lát néz jobbra és balra,
S gyönyörködve nyugszik két szeme a síkra:

Fut a ménes, porzik mögötte a róna,
Mintha égből fakadt szélvihar tombolna.
Mélán legel amott a gulya, terülve.
Mellette a gulyás subájára ülve.

Kicsit beljebb konda fürdik dagonyába.
Hadd fürödjön: pásztor vizet húz alája.
Mellettük libahad gőgösen rikácsol:
Ő is megfürödne, ha jutna hely bárhol.

A birkanyáj mellett viszont perpatvar van.
Mátyásnak sem kell több, hogy részt vegyen abban.
Odafordítja hát legénye a hintót,
S kezdi tömör hangon, odalökve ily szót:

„Adjon Istent mondok, ha fogadnák szívvel?
Megkínálhatnám-e lovaimat vízzel?
Hosszú ez a puszta, sose lesz tán vége…”
„Ha ezt nagynak látja, tekintsen az égre!”

Válaszolt a juhász legkisebb bojtárja,
Amire a gazda rögtön reávágja:
„Jaj, felséges uram, meg se hallja a szót!
Bolond ez a fattyú, az apja is a vót!

Ezzel perelek én naphosszat s még túl is!
De hát mihaszna van, bolond marad úgy is!
Ez az egy bánatom van nékem e földön…”
„Bolondnak csak bolond hagyja, hogy gyötörjön…”

Vág közbe a legény sanda mosolygással,
S kacsintó szemmel néz szembe a királlyal.
Mátyás mind e dolgot hamar rendbe szedte:
Huncut lesz az inkább, minthogy bolond lenne.

Mátyásnak sem kellett bizony több a jónál,
S máris terve támadt, ami több a szónál:
„Máris kivizsgáljuk, gazduram! Nem bánja?
Kiderül az hamar, bolond-e bojtárja.

Na, te legény, figyelj, kérdek tőled hármat!
Válaszonként egy-egy erszény arany járhat!
Ám, ha rossz a válasz, az nem téged illet,
Hanem a gazdádat! Elfogadsz-e ilyet?”

A gazda a markát dörzsölte előre,
S ivott egy bő kortyot már a medvebőrre,
Amikor a legény az erszényre nézett,
S válaszolt illendőn, hisz a király kérdett:

„Felséges királyom! Egyszerű e kérdés.
Még a bolondnak is könnyű a megértés.
Ha már így jó szívvel fel is ajánlotta,
Elfogadom, legyen… nem leszek goromba.”

Nevetett a király és az első erszényt
A legénynek adta, a helyes válaszért,
S azután egy újabb kérdést bírt találni:
„Szeretnéd, te legény, apját, anyját látni?”

„Kinek anyját, apját? – vág közbe a gazda –
Hogy adhatna választ, csak fél kérdést kapva?”
S újra megdörzsölte a markát előre;
Ivott is még egyet díszes medvebőrre.

Ám a legény ekkor felnézett az égre,
De nem azért, hogy a Teremtőjét kérje,
Hanem az erszényt is emelve dörmögte:
„Apád, anyád idejöjjön!” – s megköpködte.

„Hinnye, azt a bolond ősöd teremtettét!
– Dühöngött a gazda. – Még ilyen szerencsét,
Kilátott, hogy essen egy bolond legényen?
– Motyog… Míg a legény kap az új erszényen. –

Na, de most már, uram, nehezebbet kérdjen!”
Szól így a királynak, reménykedve béren.
Mátyás mosolyogva: „Mitől fél? A gondja
Ez a bolond legény! Hiszen maga mondta!

Na, de, amint én azt nemrég megígértem,
Harmadik kérésem kettejükhöz mérem:
Az utolsó erszényt bizony csak az várja,
Aki szépen kéri… de hat lábon állva!”

„Na, hát akkor, uram, bíz, azt megtarthatja!”
– Nagyokat nevetve vágja rá a gazda. –
Mer’ én azt hűséggel meg kell hogy ígérjem:
Nincs e sík vidéken, ki hat lábbon éljen!”

„Na, hát akkor nézzük most e víg bolondot!
Okoz-e kérésem néki bármi gondot?
– Bíztatta a legényt ily szavakkal Mátyás. –
Lesz-e harmadszor is két kezében áldás?”

„Felséges királyom! Hogyha meg nem sértem!
Gondolkozok kicsit ezen a kérésen.
S mert a gondolatnak jót tesz a magaslat,
Kicsit feljebb lépek, közelébe napnak.”

S felugrott ezután a széles vályúra,
Amelyik toldva volt az ott lévő kútba:
„Most lássatok csodát!” Mátyás felkiáltott,
Hiszen az a vályú épp hat lábon állott.

„Felséges királyom! Hallja hát kérésem:
Harmadik erszényem, hozza ide, kérem!
Álljon ide mellém a vályú szájára,
Hadd lássanak királyt hat jó lábon állva!

S ha már bolond vagyok, teszek bolond törvényt:
A gazda hadd kapja ezt a három erszényt!
Nekem nem kell, vigye! Ha már úgy akarta…
Szűrújjomba lapul úgyis a tartalma…”

Így lett a bolondból tehetős uraság.
Így maradt gazdája továbbra is juhász.
Meg is gondolja már, ha szól bojtároknak,
Hogy a sok legény közt, kit nevez bolondnak.

— Zengik még a népek századoknak óta,
Bár rég múltba vészett maga és a trónja;
Dicső neve mégsem puszta szó, kiáltás...
Él még igazsága... s él Hunyadi Mátyás!

2021. 02. 15. Szerep