Nyitott könyv 
a költő lelke,
érni nem kell
olvashatsz benne.

Ki írja magából
örömét bánatát,
ki olvassa sorait
megismeri sorsát.

Keresi kutatja vágya,
hol talál egy múzsát,
mignem rátalált egy képre,
majd írta rímek varázsát.

Aranyló esti játékok
gyülekező bárányfelhők,
kicsit már hosszabb árnyékok,
learatott búzamezők.

Már meglengette szárnyait az ősz,
eltűnődök, miért oly sietős?

Versenyeznek a holnapok,
a naptár lapjait nézem,
még egy kicsikét várjatok,
az őszre nem vagyok készen.

Az idő hónapokat elsöpör,
minden évszakban újra üdvözöl.

Tegnap volt, nagyon tegnap még,
gyermekként mikor játszottam,
szerettem mesét, regényt olvasni,
könyvekből szép szavakat loptam.

Voltak barátaim lányokkal vegyesen,
de a sokból mára csak egy maradt,
ki olykor eljön beszélgetni hozzám,
hóna alatt kólás flakont szorongat.

Vissza ne térj, kedves galamb,
itt már neked morzsa sem akad,
szállj vissza távoli vizek fölé,
keress biztos, élhető partokat.

Lélekharang sűrűn szólal,
széttárul szélben a zokogás,
varjak fülükbe húzzák kalapjukat,
zavarja őket a szüntelen sírás.

Adjon Isten szép jó napot, nyárnak melegébe,
egy zápor mitől felfrissülne falunak népe,
elkelne már, szomjas a föld, növények kókadnak,
felhők nemhogy összeállnak, inkább szétszóratnak.

Azt hiszem, a Napnak nincs szüksége a Holdra,
A Hold az, aki sóváran a Napról álmodik.
Vágyakozva néz az arany varázslóra,
Aki felhevíti szívét, és sosem változik.

Talpam alatt kis kavicsok,
lassan járok, már nem futok,
rálépek egy éles kőre,
nagyot ugrok messze tőle.

Talpam alatt finom homok,
tenger parton vizes nyomok,
pár perc múlva már nem látod,
azt sem tudod, merre járok.

Simogat a puha pázsit,
ha megázik, lábam fázik,
nap szárítja, melengeti,
hideg lábam ölelgeti.

Oly sok kedves háziszárnyas,
járkál a kifutón,
csodálkozom meg-megállva,
a színes tollukon.

Mindegyik oly kedves nekem,
hiszen én gondozom,
a piros, fehér, fekete,
vagy a tarka foltos.

Érkezik a dáma páva,
sétál nagy kecsesen,
többiek csak néznek rája,
bámuló szemekkel.

De szeretnék boldog lenni,
Két karodban felébredni,
Elfeledni minden vitát,
Eltörölni a múlt árnyát.

Míg a hajam simogatnád,
Vágyaimat kitalálnád,
Elmesélném fűnek-fának,
Szíved adtad Marikádnak.

Evokáció József Attila: Kedves Jocó! c. versére

2021. július 29

Nem tudom feltenni verset.
 

A szépség pompás konoksága
nem formálja át a csúcsot,
az emlékezet bizonytalan,
ne vágjunk ki minden bokrot.

Hol vannak a teknővájók,
vagy a háztól-házig járó,
köszörűs, drótostót,
gőzmozdonyos masiniszták,
vagy váltót ki újraállított.

Vinnélek magammal
csodás, szép helyekre,
vinnélek kedves
óceán mélyére.

Meglátod, mily pompás
a korall világa,
tengerek élettel teli
halaknak ezer sokasága.

Gyere velem a csillagokba,
hol a nagy medve lakik,
megnézzük a Nagy Göncölt,
Fiastyúkot, meg a kicsit.

Sose mondtad, de én tudom,
mi a szíved legfőbb vágya,
mert régóta bánat marja,
s lelked nyomja tenger árja.

Hosszú évek suhantak már,
s nem láttad a kedvesebbet,
kinek szíve igaz magyar,
az életed vele teljes.

Hírek hangját az óceán
viharai szétszaggatják,
mélyről szakadt sóhajodat
talán sejtik, de nem hallják.

Lepke a virágon
pihen csendben,
nem hallom,látom
a lila színvilágot,
bűvöl az illatmámor.

Lélekhúr rezdül
lepkeszárnyon,
bennem legbelül
világosság beperdül,
és tudatomba megül.

2021.07.06.

Júliusi napfény csókját,
piros pipacs érzi.
Majd szirma hull halkan némán,
és magja beérik.

Napraforgót ha fény éri,
bókol sárga szirma.
Apró magva lassan érik,
harmatot is szippant.

2021.07.01.