Bölcsőjében ring az élet,
csak a vágy van, nincs még lélek,
dobog a szív, de nincs mélye,
nincs benne, mi fájna, égne.

Agyában a gondolatok,
nem keresnek kapcsolatot,
nem érti még mi az élet,
csak egy adat csak egy képlet.

Ha eléri őt a lényeg,
tudatára akkor ébred,
ember lesz, és oly esendő,
megérinti a Teremtő.

Talán nem én vagyok, ki cipelem,
hanem a kereszt cipel engem,
görcsösen rám kapaszkodva
átfonja a lelkem,
meghitten szorongat kárörvendő kéjjel -
elhagynám, de rám tapad
konok szenvedéllyel,

Boldit mindenki kedveli
a származása leveli
üldögélt a kútnak partján
elámult egy angyalt látván.

Ki keservesen sírdogált
mert egy kis golyót nem talált
Aranyból volt eme csoda
ezért volt a lány úgy oda.

Első látásra szerelem
Azt a golyót megkeresem
ha kell feláldozom magam
meglegyen, nem múlik rajtam

Két kezem ölel át
mint vastag kabát.
melegít és formáz
újaim bordáz

Lassan egybe olvad
a ma és a holnap.
szív és lélek
már együtt élnek

Testet ölt lassan
szándékosan,
az anyag orma
kialakul a forma

Forog a nagy korong
szorong és tolong,
körbe még körbe
emlék lesz belőle.

Érzéketlen ember nem tud szeretni,
Ezt csak érző szívvel lehet átélni.
Mikor ölel a természet szépsége,
Család önzetlen szeretet érzése.

Csodás természet és a boldog család,
Adja életünk igazi tartalmát.
Mikor sorscsapás ér a földre esünk,
A kezüket nyújtják jer felemelünk

Felhők jöttek felőled, üzenetet hoztak,
Ám belőlük most csak könnyek záporoztak,
Közben kibukkant ezer sugara a Napnak,
Ilyenkor ördögök feleséget korbácsoltak.

Esőcseppek prizmáin, színképek vetültek,
Így az égre, színes koszorút feszítettek,
Mily szép az élet, itt van ezernyi csodája,
Kettőnknek mikor lesz, egy közös vacsorája.

Emlékeket korbácsolt ez a nap,
Néked küldött lesz ez a képeslap,
Szavaimmal fogom kivirágoztatni,
Nem lesz ám hosszú, csak egy mondatnyi.

Piroska, január tizennyolcadika,
Kedves név, oly édes grammatika,
Fiúgyermekként képzeld babáztam,
Piroskám már akkor ott voltál babámban.

Vonó sír hegedű húrokon,
elábrándozom a hangokon,
a melódia már csalogat,
vágyom a bűvös dallamokat.

A hangok életre is kelnek,
csodát és szépséget ígérnek,
lehet végtelen, vigasztaló,
vagy nyugtató és felkavaró.

A télesti tájban járva
léptem alatt roppan a jég.
A sötéttől körülzárva
reám borul az alkonyég.

Szinte hallom a csengőszót,
gyorsan felnézek az égre.
Vajon meglátom Télapót?
Talán eljön hozzám végre?

Egy hullócsillag szállt alá,
vagy lehet, csak egy meteor?
Száguldása így lett dallá,
és rám hullott a csillagpor.

Fekete éjszakában a hold világít,
vízre ezüstös hidat épít, elvakít.
Nem rezdül a levél, nincs az égen felhő,
csak a néma, csendes éjszakai erdő.

Magas sziklák körbeölelik, megvédik,
oltalmazzák rohanását ha tajtékzik,
ha kell, apró kövek közé is bújtatják,
vizének csendes csobogását hallgatják.

"Mint gyermek, aki már pihenni vágyik",
úgy nyugtatom lelkem karjaidban,
szívem egyre hevesebben dobban,
s kezem arcodon simogatón játszik.

Mint gyermek, ki érzi anyja hiányát,
úgy keresnélek, ha nem vagy velem,
nagyon fáj, de mégsem röstelkedem,
magamhoz szorítom éjjel a párnát.

Unokatestvéremnek, Horváth Verának
 

Egy érem két messze néző lapja vagyunk
én csak írás lettem és te lettél a fej
halmozzuk salakunk és ontjuk aranyunk
én tollat koptatok te bűvölsz ecsettel

Homokban ülve nézzük a hullámokat,
naplementében rajzolom árnyékodat,
fehér harisnyát húzott lábadra a só,
nem kell már sok beszéd, és nem kell most a szó.

Öledben nem égeti homok talpamat,
ölelő karjaid biztosan tartanak,
dörmögve kedvenc dallamodat dúdolod,
elvarázsol ahogy a nevem suttogod.

Ragyogásokat, vagyont. pénzt, nem kívántam,
csak kis kenyeret, hívogató fényt,
halk szót, és szeretetet, az emberséget.

Izzik szemedben a vágy, arcodon látszik 
a bizsergés, mely elárulja mit
szeretnél adni, kapni. Egy megérkezést.

Születésnapod, Édesanyádat öleld
át, köszöntsed, hisz ő kínlódta ki
a születésedet, hogy ünnep legyen ma.

Szellő borzolgatta a vizet csendesen,
napsugár csillogott tükrösen, fényesen,
kis hullám egy nagyot vidáman kergetett,
valahol egy faág szirmokkal fizetett.

Házőrző és én, figyeltük a fövenyen,
mikor kötsz ki hajóddal a kis szigeten,
folyó partján ülve, oly nagyon vártalak,
sok hosszú nap után végre meglássalak.

Aratás jött fellegekből,
pár maradt csak kegyelemből,
bőven hullott a holt termés,
volt mulatság és ünneplés.

Sikerült, cél teljesítve,
az eredmény kiterítve.
hol nemrég zaj volt és gép szállt,
síri csend van, csak a szél jár.