Gerberák öblös vázában, 
sokáig szépek szobában,
délről jöttek erős génjük,
életerő a szépségük.

Ugyanilyen édesanyám,
tőlem kapta anyák napján.
Én meg tőle szeretetet,
amit soha el nem vesztek.

Mindig a szívemben hordom,
apránként többfelé osztom.
idővel azt vettem észre,
mindig új nő a helyére.

eljött már az ősz
szomorú a természet
szélapó is bősz
s míg a kertedet nézed
szökött álmod átéled

021. október 26.

Kép: https://www.balatonkenese.hu/oszi-gondolatok/

Szeretnék minden lenni,
tőled sosem búcsúzni,

Fáradtan roggyan le a székre
térdei recsegnek ropognak,

Kergettem régen az álmokat,
párat talán utol is értem,
szaggattam a rozsdás láncokat,
kerestem az igazi létem.

Tévedtem utamon letértem,
majd kerülővel értem vissza,
csak úgy mint a gyermek mesékben,
ez is meg van valahol írva.

Mitől ember az ember,
a hús, a csont, és a vér?
Mit teremtett a Mester,
tán egyszer agyunkba fér.

Mitől létezik ember?
Kitől, mitől lét a lét?
Hány cseppből áll a tenger?
Hány fűszálból a zöld rét?

Hol a lét pihenője?
Hol a nyugalmas élet?
Az ember teremtője,
tán soha el ne téved?

Érett szőlőfürtök
tudnak tündökölni,
hamvas kékségükön
zamatot őrizni.

 A szép lányok szedik
daluk messzire száll,
a puttony megtelik
a prés is  készen áll.

A vörös must csorog
koccintás pohárral,
a hordó ha kongott
bort érlel gyomrában.

Vasárnap van az Úr ünnepe,
megperzselt lombját erdőbe hajítja,
tegnap még áttetsző nyár volt,
tegnap pontosan – még tegnap,
mert a szeptembert október borítja.

De október még adja aranyát,
gyűjtik a termést a bogyókat,
majd ködfüggönyét lassan ereszti,
dagonyázza a lehullt lombokat.

sárga, barna, rőt szőnyeget
terít lábam elé az ősz
fázós, nyirkos reggeleket
hozva újra a hideg győz

2021. október 22.

Talpam alatt a föld, hol utam járom,
nem szállhatok, csak a gondolattal játszom,
címeres gonoszokkal teli az ország,
hatalomra úgy vágyó éhescsordák.

Magyarországnak szabadságharcai okán,
Sok hősnek vére  folyt évszázadok során.
Október huszonhárom is a szabadság napja,
Diktatúra ellen a fiatalok harca.
A műegyetem lépcsőin leérve,
Lyukas zászlóval vonultak a térre.
Fenntartó hatalom oszlató lövése,
Hősöket teremtett a kőre hullt vérrel.
Mégis az események felgyorsultak,

A tűnő napfények
ott a felhők között,
már lámpásként égnek
a földiek fölött.
A falu házai
árnyékba öltöznek,
kopasz fák ágai
feketén görcsösek.
Aludj el természet,
egy szebb jövőt álmodj,
az őszi enyészet
után szép karácsonyt.
Takard be a földet
hófehér pelyhekkel,
így szerezz örömet

Mond mit mesél a tér, emlékezel,
ide milyen érzésekkel érkezel,
gyermekkorod képeit ha hozod,
akkor piacot, cirkuszt álmodod.

Volt tér a grund, ősi fákkal ölelt,
vagy legénykorod, mely padra szögelt,
mennék újra oda, hol forró a csók,
netán kebleid voltak oly kéjvágyók.

Utcai lámpások sorfalat állnak,
az esti csendben kémények pipálnak,
lassan leszáll a köd, takarja a várost,
árnyékok járnak késő éji táncot.

Kísértő lelkek járják az utcákat,
de nem, csak a sötétben tűnnek furcsának,
az egy késői gyalogos, vagy egy autó,
néha feljajdul egy kinyitott ajtó.