Ártatlan tisztaság, törékeny virágszál,
mint mindig, ágyadból idén is kiszálltál,
minden évnek ezen enyhülő hajnalán,
lassan nyújtózkodva az olvadás dalán.
Üzened nékem, bíz, közel már a tavasz!
Reményt ad szívemnek illatod, mit ontasz!
Hiába is volt a tél oly hosszú s kemény,
|
k 02/21/23
Kovácsné Lívia
Minden virágot szeretek,
de hófehér rózsa a kedvencem.
Hófehér, porcelán szirmú rózsa,
szívemnek oly kedves virága.
Hajnali harmatcsepp csillog a szirmán,
mintha könnyezne, úgy tekint
énrám.
Nézem naphosszat a csodaszép rózsát,
becézgetem,
dicsérem szépségét, bimbóit.
Hófehér virága hamvas,
s oly törékeny a szirma,
|
Réti virágokból csokrot kötöttem,
színes szalagokkal feldíszítettem,
legszebb vázámba beleraktam őket,
bárányfelhőket és búzamezőket.
A kék, tücsök muzsikáját hozta,
ott volt előttem az egész kotta,
dúdoltam vele boldog nótáját,
láttam a fűszálak játszva himbálják.
|
Ma arra ébredtem, hogy megöregedtem,
tegnap harminc, tegnapelőtt még húsz voltam,
évtized-gondolák sodródnak mögöttem
fényesre festetten, aztán megkopottan,
álom-ízű hajnal, keserédes alkony,
nemrég a szavaim tüdőm zengve fújta,
már sosem szállok ki az aranyló parton,
immár sodródom a végsőkig kihúzva,
|
h 02/20/23
Kovácsné Lívia
Boldogság, szerelem,
így indul házasságba sok leány,
asszony lesz a lányból,
s hogy milyen lesz a sorsa,
még ő maga sem tudja.
Kalitkába zárt,
megfélemlített asszonyok élnek
ma is sokan közöttünk.
Nem panaszkodnak,
titkolják, ami otthon a négy fal között
rájuk nap mint nap vár.
Mosoly az arcukon, a külvilág ezt látja,
|
h 02/20/23
Kovácsné Lívia
Ó, ha itt lehetnél végre nálam,
csókkal borítanám el a szádat.
Szívemben a rózsa rögtön kinyílna,
fájdalmaidra a két kezem gyógyírt adna.
Ó, ha eljönnél végre hozzám,
minden sebedet meggyógyítanám.
Szívem a szívedhez simulna,
az életed bizony megváltozna.
Ó, ha itt lehetnél végre nálam,
meggyógyulna a múlt fájdalma,
|
ragyogsz a sötét éjszakában
mint sok-sok ezer fehér csillag
kísér édes, bódító illat
örök szerelem évszakában
bár kecses, törékeny virág vagy
de mégis erős, célratörő
indáidból az életerő
nem múlik, ha jő késői fagy
2023. február 20.
|
Lelkünkben érezzük őseink
mit örökségül hagytak reánk,
talán ők lettek a hőseink,
így miénk az út, mit mind bejárt.
Bennünk van a harcuk és létük,
sorsuk, a kezdetek kezdete,
boldogságuk, keserűségük,
teremtésük minden sebhelye.
|
cs 02/16/23
Dáma Lovag Erdő...
"Egy nép Európa közepében"
Egy nép ismét talpra áll
Egy nép mondja
"Eddig, s ne tovább!
Elég volt a szenvedés
évszázadokon át!"
Egy nép, s ez a magyar
Szembe áll, s elmondja, mit akar
Hősökből, küzdelemből elég
Összefogunk, s talpra állunk még
|
sze 02/15/23
Kovácsné Lívia
Ha eljő a nap, talán egyszer,
s a föld az éggel összeér,
a szerelem győz,
s nem hagy cserben,
aki jót ígér.
Ha itt lesz a fény,
s elűzte már a sötétet,
lelkünk megbékél,
nyugalom száll a megfáradt testre,
s mosolyogni tud a bús szív.
Hazaér a megfáradt vándor
és megtalálja végre őszülő fejjel
a boldogságot.
|
sze 02/15/23
Kovácsné Lívia
Hegyek ormán, erdő szélén
tölgyfa ruhám őszi színben pompázik.
Megcsodálják őzgidácskák, nyuszik,
mókuskák és sünik.
Dicsérik is, milyen szép őszi ruhát vettem.
sárga, piros, rozsdabarna díszíti a köpenyem.
A megérett makkjaimat mókuska az odujába viszi.
Színpompás ruhácskámat megcsodálja mindenki,
én lettem az erdő legszebb tölgye,
|
Dér csípi az út menti padkát,
még most is hallom a hangját,
és nyikorog a cipőm alatt,
mégsem hozott idén havat!
Pára leheli az ablakot,
kémény füstjével jóllakott,
önti magából a kormosat,
haj, idén nem láttunk havat!
És a hófehér szőnyeg helyett
|
Szeretném, hogy érezd
azt, ahogyan én szeretlek
szeretném, ha úgy éreznél
ahogyan én érzek!
|
k 02/14/23
Kovácsné Lívia
A tél fagyos lehelete jégvirágokkal díszíti
a szegényes kisszoba ablakát.
Spórolni kell a tüzelővel, messze még a tavasz.
Dideregve húzzunk magunkra még egy takarót.
Sajnos nincs több ruhánk,
reggelre így is átfagyunk.
A hótakaró még hiányzik a vetésről,
pedig nagyon kellene már.
Megvédené a hidegtől a vetést,
|
k 02/14/23
Kovácsné Lívia
Egy pillanat, s elszállt az életünk.
Egy pillanat, és mi észre sem vettük.
Nem tudhatjuk, kedvesem, mi vár ránk.
Az életünk sebesen tovaszáll.
A centit valahol régen vágják már.
Egy pillanat, mely oly gyorsan elrepül.
A földön ennyi jut nekünk.
Egy pillanat csak, ennyi az életünk.
Hát szeressünk, amíg megtehetjük.
|
csend és nyugalom vesz körül
kint csak egy kis rigó fütyül
érezd, ezt vágytad álmodban
ringatózom két karodban
2023. február 14.
|
S mondd árva kis virág!
Ó, milyen lett ez a világ?
Megöntöznek néha téged?
Vagy csak úgy letépnek?
Mondd, színes, szép virág!
Milyen lehetne a világ?
Ha megéreznék illatod,
Szíveket meghatod?
Ne búsulj kis virág!
Talán változik a világ?
|
h 02/13/23
Kovácsné Lívia
Nekem nem kell más, csak Te,
ha jön az éj, s széthiti csillagporát.
Légy velem kedves, érted epekedem,
téged vár ölem nyíló rózsája,
ringó csípőm a szerelem dalára ring,
s visz a boldogság honába.
Ha jő az éj, csak te legyél velem,
téged óhajt duzzadó keblem,
reszket a vágytól, hogy a tiéd legyen,
|
h 02/13/23
Kovácsné Lívia
Sziklák között egy mély barlang.
A kis csacsi arra ballag.
Répát majszol ő boldogan,
Most kapta a kis haszontalan.
Sziklák mögül sakál lesi.
Jó lesz ebédre majd neki.
Rá is ugrik a szamárra.
Ordít szegényke iázva.
Lá, iá, kiabálja.
Segítség jön, ő ezt várja.
Oroszlán jő nagy mérgesen.
A zaj álmából keltette.
|
szo 02/11/23
Kovácsné Lívia
Egy pad vagyok csupán a sok közül,
s boldog vagyok, ha valaki rám ül.
Ó, ha szerelmes pár ül énreám,
lesütöm a nem létező szempillám.
"Egész padlényem belekábul,"
reszket a lábam, s a támlám elpirul.
Most már kevesen ülnek le rám,
mindenki siet, ki erre jár.
Egy öreg nénike ül le gyakran,
itt siratja ő a múltat.
|