Április volt, igazi, bolondos időjárás szomorította el a természetet. Valami volt a levegőben, valami megmagyarázhatatlan, valami... éreztem.

(férjem: Vincze Ferenc névnapja)

Szomorúan ébred a hajnal,
Eső cseppje kopog az ablakon.
Neved napja lenne ma,
Hull a könnyem, jól tudom.

Megpihentél messze Szeged városában,
Ott jár veled gondolatom.
Szeretett városodban köszöntenek a harangok,
Megálmodójuknak, ma érted zúgnak.

Akinek a lelkében szeretet van,
Az segíti embertársát a bajban.
S a szeretet gyógyítóvá válik,
A tudás megerősödik kis kortól nagyig.

Ilyen lelkű a jó orvos,
Szeretete az emberek iránt fontos.
Mire megnő, s orvossá válik,
Szívvel, lélekkel gyógyítja betegek sokaságait.

Harcolni az életért
hatalmas feladat,
gyógyítani szenvedőt,
kell hozzá akarat.

Adni neki reményt,
legyen miben hinni,
hitet, ha már nem hisz,
és vele együtt bízni.

Mosolyogni őszintén,
kezét kézbe fogni,
hagyni, hogy a félelmét
meg is tudja gyónni.

Képet feltölteni nem tudok,
de köszöntő verset mondhatok.
Kívánok minden szépet és jót,
erőt és boldog szülinapot,
s egy virtuális rózsacsokrot!

Egy egér a fűben
magokat keresgél,
szimatol, majd megáll,
néha így körülnéz.

A vadász jól elbújt,
hogy ne vegye észre,
fel ne figyelhessen
a közelgő vészre.

Messziről figyeli
minden mozdulatát,
szimatolja bőszen
lába lenyomatát.

Reggel, ha gyöngyfüzér van a pókhálókon és a faágakon, már tudjuk, hogy véget ért a nyár.
A fecskék elrepültek, a langyos napsütésben bágyadtan sétálgat egy légy az ablakon. A hegyoldalakban azért vidáman zajlik a szüret, hangos kacagások mutatják, merre tart a sorban a szőlőszedő csapat, mert mindig van valaki, aki szórakoztatja a többieket, és hálából nevetést kap cserébe.

Nappal mosoly az arcomon,
ne lássa senki, mi a szívemnek fáj nagyon.
Éjjel zokogok érted,
mert nehéz nélküled.
Szeretnélek,
de nem lehet,
az életem tovább így nehezen mehet.
A messzeségbe veszett minden reményem,
tudom, hiába zokogok, nincs esélyem.
Volt egy villanás boldogság veled,
mely örökre bennem ég,

Csodálatos öröm ért minket,
megszületett Hanna, Katarina,
a másodok dédunoka!
Köszönjük drága Roland unokánk,
hogy megérhettük ezt a csodát.
Boldogságunk határtalan,
nekünk ő a legszebb baba.
Szülei büszkén ölelik,
ő biz a szemükfénye nekik.
Nőjj nagyra, Te piciny leány,
rajongva nézünk Terád.
Szép szemed, ha ránk nevet,

Kis tisztáson járva, apró csodát láttam,
Két fenyőfa állt ott az őszi napsugárban.
Törzsük egymás felé dőlt vágyakozva,
Szerelmüktől az öreg Hold is elpirulna.

Tűleveleikkel izzón, zölden felragyogtak,
Megsúgták titkukat a fénylő csillagoknak.
Ágaik, mint szerelmes karok összefonódtak,
Gyökereik a föld alatt egymásba gabalyodtak.

ó, mily csodálatos színkavalkád
rőt, sárga, barna és néhol még zöld
lenyűgöz, hiába is tagadnád
ősszel a legszínpompásabb a föld

2023. október 2.

Mérlegeljük, mi jó nekünk,
Jobbra-e, avagy balra,
Nézzünk szét a nagy világba',
Induljunk-e harcba?

Induljunk-e fagyban, hóban,
Jeges utakat törjünk-e meg?
Vagy dobjuk le láncainkat,
S menjünk előre, menjünk-e fel!?

Fel a dombra, fel a hegyre,
Minél magasabbra érni,
Elérni a csillagokat,
S nézni, nézni, nézni!

Arcodra fagyott a sápadt bőrszín,
Ajkadról eltűnt a csábító varázs,
Hideg testeden verejték gyöngyöz,
A félelem heve fut rajta át.

Mély gödröt ásott szemeid rettegve néznek,
Hallom hangodat, sikolt felém a bűntudat,
Labirintusban kószál ím a lelked,
Reménytelenséged már-már felakaszt.

zörgő, tarka avarszőnyegen csak a bús szél susog
sárga, piros és barna ruhába öltözött a föld
meztelenre vetkőzött fák ágain kis mókusok 
árva faleveleket kergetnek, végleg itt az ősz

Rám zárta ajtaját a magány,
Innen ki, se be nem juthatok.
Mit érdemlek én a sorstól,
Istenem, most megmutathatod.

Szomorú csendben telnek
Ünnepek és hétköznapok,
Csak a természet nyújt erőt,
De ott is a csend eluralkodott.