Sánta lábán félretaposott cipő,
karcos szemüvegén nyomot hagyott az idő,
kopott kabátja vállát húzza,
látszik az élet ütötte, rúgta.

Mosolyog, ha hozzá szólnak,
hálás minden kedves szónak,
megkérdezi, mit segíthet,
viccet mesél, megnevettet.

Uram, segíts! Békét kérek a világnak!

Imára kulcsolom kezem,
A jó Istent kérem, segítsen,
Mert béke kell a világnak!
Békét minden népnek!
Romba döntött világban
Semmit nem ér a megmaradt élet!

Békét kérek a világnak,
Békét minden népnek!
Békét a szenvedő Földnek,
Minden teremtményének!

Gesztenyefa gyertyái égnek,
Fehér, lila fénnyel fordulnak az égnek.
Tavasz van, csuda szép,
Virágba borul fa, mező, a rét.

Szíved, lelked átjárja valami csoda,
Ezer kis gyertyaláng illata,
Ahogy a gesztenyefa virága,
Szívedben kigyúl a szeretet lángja.

Fürgén szedi lábát az idő,
repülnek a hónapok,
oly gyorsan lesznek
holnapból tegnapok.

Az öröklét ígérete
megbocsájtja sietségét,
letörli homlokáról
gyöngyöt hozó verejtékét.

Az emlékek takarója
már rongyosra szakadt,
a régi tűz is kialudt,
hűlt hamu maradt.

Gyakran ült székével az ablakhoz közel,
és az utcát nézte sokszor egész éjjel,
Lámpát sosem gyújtott, látott a sötétben.

Ha eljött az este, csendben körbejárta,
haját megsimítva, majd megpihent rajta.
Olyankor az asszony a szemét lehunyta,
és végiggondolta, milyen volt a napja.

Kócosan ébredtem
Álomban körhintán ültem
Te ott voltál velem
Alattunk pörgött a világ
Senki sem figyelt ránk
A tavaszkék égbe beleolvadtunk
Enyhe szél terelte a felhőket és álmunk
Kócos hajamba belekapott
Szorosabban ölelt karod
A többire nem emlékszem
Fölébredtem 

2024. március 17.

Egy éves lettél drága kicsi Hanna, Katarína,
te vagy a családunk boldogsága!
Szüleid féltőn nevelnek,
neked adják minden szeretetüket.
Ha ránk mosolyogsz, elolvadunk,
amit lehet, neked mindent megadunk.
Nőjj nagyra te édes, kicsi lány,
életed legyen boldog,
semmiben ne szenvedj hiányt!
Egészség, bőség, szeretet kísérje utadat,

Eljött a Május, mint minden évben,
Virágeső, virág minden évben.
Virágeső, bimbónyitás özönével,
Szabadba indul a tömeg,
Tavaszt köszöntve ünnepelnek.

Ó, Május, te csodaszép varázs,
Szívünk is kinyílik, mint a virág.
Örül neked a lélek,
Vidám dallal köszöntenek.

Éjszaka csendes ölén
szíved még félt,
elszállt oly sok szépnek hitt remény,
végtelen a csend,
a fiad az égbe ment!
Szíveden gyógyíthatatlan sebet ejtett
a kegyetlen idő,
erre nincs gyógyír, csak a múló idő!
Most még észveszejtve rovod az utcák sorát,
nem találva helyed e planétán.
Megzavarodott az ész,
lábad csak megy,

Mikor virágeső teríti be kerteket,
Mikor millió virág nyitja kelyhét,
Mikor virágtól tarkállik a rét,
Boldogság önti el szíved,
Megérzi minden szíved szeretetét.

Csendemben légy szerelmes suttogás,
Botló ráncaim közt simitó varázs.
És ha szólítom néhanap Istenem,
Látja majd, hogy te vagy a mindenem.

Délceg járásom kissé talán hamis,
Szikrázó elmém mára már szenilis,
Elhiszem magamnak imádott Istened,
Imámban te vagy az örök "hiszekegy".

József Attilának
(A legnagyobb magyar költőnek)

Pók szövi ezüst hálóját,
denevér lóg az ereszen,
kutyák ugatnak az udvaron,
én a holdat kémlelem.

Rám szól egy bagoly,
talán zavarom,
pedig a holdat
biztos nem takarom.

Néha lehull egy csillag,
nyomot hagy az égen,
pillanatra látom,
lélek ül a fényben.

Ízekre szedhetsz,
Meghámozhatsz, mint egy almát,
Összetörhetsz, mint egy diót,
Apróra darálhatsz,
Mikroszkóp alá tehetsz,
Feloldhatsz vízben, alkoholban,
Akkor sem tudod meg, ki vagyok,
Mert az eszeddel kutatod kilétem,
Szemeddel nézel engem.

Ó, én csak
mesélek, mesélek,
és mindenkinek mindent elhiszek.

(Mosonmagyaróvár)

Báger-tó parton szól a zene,
Itt a május, napsugár ragyog ránk.
Hattyú úszik, boldog öröm,
Kit hattyú köszönt, s vele sétál.

Az embereknek is örömünnep
Ez a virágbontó majális,
Zeneszótól boldog a lélek,
Elcsitul a gond is,
A napsugár ragyogva a tóba tekint.

Nyílnak az akácfa virágok,
sok kis bogárka döngicsél rajtuk.
Méhecskék gyűjtik a virágport,
dolgoznak ők sokat,
virágporból mézet varázsolnak!
Illatuk bódító csoda,
fürtjei, mint a menyasszony csokra.
Illatát messzire viszi a tavaszi szél,
a kis pillangó is róla mesél.
Látványa oly gyönyörű,
ha nézzük, arcunk csupa derű.

Szeretlek, kedvesem,
érted mindent megteszek, édesem!
Szemed tüzében elvesztem,
mézédes csókod ízleltem!
Két karod lágyan átölelt engem,
nem engedsz el soha többé,
én úgy éreztem!
Szívemet a szívedre tettem,
oly boldog voltál velem.
Összebújtunk, mint két hófehér galamb,
nem számított, mit hoz a holnap.
Tudtuk,