szo 11/30/13
Mezei István
Csak egy álarc, amit rajtam láttok,
ne tévesszen most meg ez titeket,
ugyan mélyek arcomon a ráncok,
táskás szememre kell a szemüveg.
De eljárok még bármilyen táncot,
|
Ha nem úgy gondolkodtok, ahogy én,
|
Eljött a tél, vele sok fagyos éjszaka,
tízezrek laknak az ég alatt, nem házban,
dermeszt a hajléktalanok rekedt szava,
nyomorukkal leszek én most is hazátlan.
|
sze 11/27/13
Mezei István
Athénban a demokrácia haldokolt,
Szókratész lesétált lassan a piacra,
megnézte, mit árul a pár árus és bolt,
bár tudta, az élete utolsó napja.
|
Ahogy egymással bánunk, olyan a hazánk,
és most valahol elrontottuk a sorsunk,
véres jeleket véstek a csillagok ránk,
lelkünkben irdatlan púpokat hordunk.
|
Szerettem volna elmondani neked,
Milyen csodálatos az élet.
Szeretni lehet, bár, ezt elronthatja,
Egy téves, oda nem illő vallomás.
|

Ajánlom Kati lányomnak névnapja alkalmából
|
Télfélő őszikék
Csorognak az ablakon, kopott falakon
az esőcseppek, könnyezik november,
tépi őket a szél , fakasztja fájdalom,
de a szomorúság is elmúlik egyszer.
|
szo 11/23/13
Mezei István
Ez a novemberi reggel mire való,
bár a kávé csábít, mint a csók, de fanyar,
fagyos az eső odakinn, de még nem hó,
kitaposott úton nincs buktató, kanyar.
|
|
|
Károg a kereplő a varjak torkában,
én is tudom, mit rejt a pecsételt jövő,
kihűlnek napjaink már megválthatatlan,
megpihen a föld, a szorgos szántóvető.
|
megszülettem huncut világ
de én még huncutabb leszek
nevethetsz az ablakon át
én a nevetésből fát nevelek
|
sze 11/20/13
Mezei István
Szonett 19.
Dobd félre fájdalmad, önsajnálatod,
Őrizd meg bajban, vészben is a hited,
Még maradt benned cseppnyi szeretetet,
Mi a teremtőtől útra adatott.
|
Az eget így ősszel néha félve nézem,
elizzottak belőlem már a forró nyarak,
|
Már a kertek alatt portyázik a tél,
az ember befűt, mert hideg már az este,
a kályha melegével parolázik, a tér
elfogy körötte, de forró teától megbékél a lelke.
|

A hit nagydolog, de nem elég, tenni kell!
bebizonyítva igazságunkat:
Nem a megaláztatás, egyenlőség kell!
|
Állok némán,
Bennem üres tér tátong.
Az elemek össztüzébe kerültem,
Semmi nem vagyok…
Csak nézek magam elé…
Bénaságom nem múlik,
Erőm elhagy…
Hogyan adhatnám tovább, amit én tudok,
|
Ne fájjon ha sírni látsz,
Ne nézd szemem.
Szavad, mely könnyet fakaszt,
Ne töröld le, hadd folyjon, szabad.
|
Megszokott, kopott, mégis új utak
és képek között a szív és az értelem
szüntelen keres, hasztalan kutat,
|