Időm megáll és körbenéz a csend...

Egy bukott angyal itt fekszik a hóban...

Csermelyt csepeg az eresz és felejtet

szeles hideget, havas, hosszú  telet.

Sárgába fordult  a fűzfa ritka ága is már,

...a lelkem is megfagy ebben a megdermedt,
rideg jégvilágban!

Lehunyt pillám alatt
mélyen alszik a remény...

Lénárdos haiku

  Elrepült. Nehéz, mintha ólomszárnyai
  földre lehúzná. Akaratában
  egy óriási küzdés: messze kerülni.

Lénárdos haiku
.
  A fény utat tört a falevelek között.
  Sugaraiból a fénynyalábok
  megsimogatták arcom apró mosolyát.

Atyám, gondjába gázol az élet ebben
hazában, népét, sorsát, Te tudod.

Tárgyak körbe vesznek,
béklyós rabbá tesznek,
majd hozzád ragadnak,
lelkedhez tapadnak,
polcodon maradnak,
gyűjtögetsz magadnak.

 Igaz itt vagyok rég,
mint egy kósza vendég,
beköszönök néha,
vagy holnap, vagy épp ma,
amikor van téma.

Kislány koromban arra vágytam,
hogy a herceg majd felém vágtat.
Kiköti hófehér paripáját a ház elé,
S bátran kiált majd apám felé.

 Kapinya Ilona képkiállítására

Istenem, hogy  mennyi gondja van ennek a szegény hazának, azt csak Te tudod.

(aki 2002.február 28.-án önkezével vetett véget szomorú életének)

Ildikónak

Mit mondanak, ha rád nézek,
ha szemem tükréből kiszedik
szemed égben oldott színét,
számból a neved,
de a szó mélyén a lényeget
ki érti meg?

Néha lovakkal álmodok,
gyönyörű büszke mének 
vágtatnak fürge szélben, 
és én is velük vágtatok.

Kérdezz, csak kérdezz,
s én válaszolok,
persze csak akkor,
ha éppen tudok.

Kimondatott az ítélet.
Válladra tették a kereszted.
S te mérhetetlen alázattal
        Elindultál utadon.