Kedves, vén, öreg fáim,
Alattuk állva, merengve, némán várni,
Emlékek, melyek szárnyalnak velük,
Az ágaikon vígan hintázó kisgyerek vagyok.

A lelkemben mindig gyertyák égnek,
termeim bejárják e rejtelmes fények,
hálát adok a földnek és az égnek,
elfogadom a kezdetet és a véget.

A falun testemnek lelkemnek pólyája
volt, pázsitja párnáján pihent fejem,
elkerül itt minden, bánat félelem,
haragom szelídült halk hangú fohászra,

Mély tisztelettel ajánlom ezt a versemet, Szeretett Főadminunknak, azért az áldozatos munkájáért, páratlan emberi tulajdonságaiért, amivel ezt a csodálatos (Mindannyiónk otthona) honlapot vezeti! ISTEN óvja a királyt, s minden alattvalóját!

...Ősz van...

Az őszöm asszonya nevet, mosolyog,
meleg-rozsdabarna  körötte a rét,
vele a természet, a türkizkék  ég,
​szemébe költöztek fényes csillagok.

Távolról kongó öreg harang,
engem korholó konok hang,
beleremeg a lélek,
kicsit még hadd éljek.

...Hallgass meg, s könyörülj rajtam Uram!

Már csak keveset segíthetsz hazád baján,
az idő elrohant veled, rövid és kaján,
találgatod a sok hazug szó hallatán,

Most új mise van, sok lett a ministráns.
Hosszú az oltár, míg végigjárod.
Bor helyett színes víz az átváltozás,
népünk kereszten, feszítve látod.

...feketén...fehéren...

2013 békés forradalma

Ígértem Jucikának, hogy október 23-ára felteszem ezt a verset. 1956-ban két éves voltam. Sokat hallottam ezen történésekről, foglalkoztattak is a történtek. Mindig is éreztem, amit olyan sokan leírtak már: Égbe kiáltó gazság történt! Akit barátnak gondoltunk, megalkudott, elárult bennünket! A beígért segítség, hazugság, ámítás (Igaza van Tibornak. Csak uszítás) volt! A Széna téren, kezében a nemzeti zászlóval, amiből ki lett tépve az önkényuralmi jelkép, meghalt egy 16 éves fiú. A Pesti srác, a MAGYAR szabadságot jelképezte.
Én így látom, ha tévedtem, bocsássátok meg.

Hány bezárt ajtón át jutottam
el idáig, és kísértek sziszegő szavak,
színváltók léptek a hátamra sorban,
és csak gyűlt sejtjeimben a harag-salak.

...szeretettel...

A remény delejezi e késői percemet,
őszöm a jövendő tavasszal hiteget,
ez a félárnyék nem lehet végzetem,
a múlt burka olvad lassan a szívemen.

...küszöbödön hagyom...

Minden ugyanaz és mégis más,
tajték torlódik hullámok hátán,
bennem is érik a lassú változás,
csak várom a holnapokat kábán.