Szűk napokból összerakni tág éveket,
szóval, dallal kitölteni néma hiányt,
elűzni az árnyat, mely folyton csak követ,
és kiírni magadból, ami fáj és bánt.
Figyelni, lesni amint egy magzat szíve,
a világrezgéssel lassan szinkronban ver,
ne árthasson néki már soha senki se,
a múltunk már úgyis elbánt az emberrel.
Ki kéne találni az életet újra,
végig sétálva rejtett nádasok mélyén
nem az odúinkban gyáván és megbújva,
pár őszinte vércsepptől tartva, félvén.

Most még belegázolunk nyarak havába,
majd tovazúdul a mozgalmak hulláma,
mielőtt éjszakánk végleg ránk találna,
de addig írni kell életre-halálra.

2015. május 24.