Életünk fényét, apró örömeinket 
belső tükrünkben mint világdarab 
részeit, csókoljuk meg, hisz ma van nőnap.

Dalolnak az erdők, rétek,
kacagnak a házak,
harmat csillan fűszálakon,
szivárványra várnak.

Összecsuklott lelkem, várja a tavaszt, remélve tőle azt, 
hogy felépül a vár, 
s egy idő után énem újra rámtalál.

kilenc hónapok
vajúdással teli lét
szült és temetett

amíg én élek
velem él a reményem
te vagy a fényem

Olyan nagy itt a csend.
Gyötrőn nyugtalanító,
mindennek hátat fordító,
arcunkba némán ordító,

ébred a tavasz
zsenge mézízű rétek
virág szőnyegén

Tavaszra vár a világ,
színarany napfény öleljen át,
minden fát, bokrot, virágot és füvet,
fakasszon rügyet, zöldítsen levelet.

Hol vannak a szavak,
mit fülembe súgott
szerelmes ajakad?