A késő téli és kora tavaszi hónapok a kis család számára a béke és boldogság idejét jelentették. Veronka egész nap, sőt sokszor egész éjszaka a kis Pistikével volt elfoglalva, meg azzal, hogy a szerető férje minden gondolatát kitalálva igazi boldog családi fészket teremtsen.

     Még nem tudták, hogy kisfiú, vagy kislány lesz e az újszülött, mindenféle neveken gondolkodtak. A babakelengyét is  csak fehéret vásároltak, mert az jó a kisfiúra és kislányra is.

István

Pisti félve lépett be a korcsmába. Még nem is olyan régen hosszabb időt töltöt itt a barátokkal iszogatva, mint otthon.

Valami van, ami már régen nem volt: az illat! Igen, illatot hozott magával az északról érkező szél. Különös volt megint, ismerős ez az illat, amit egy idő után megszok az ember, aztán megint elfelejti ezt az ismerős, ismétlődő illatot.

     A legidősebb nővérem Julika.  Olyan nagy a korkülönbség közöttünk, hogy valójában nekem gyerekkori emlékeim nincsenek is róla. De egy mégis,  talán öt éves voltam.

Igaz, hogy csak pár napot töltött Veronka a kórházba, mert szerencsére enyhe agyrázkódást szenvedett, és a homlokán való seb is szépen gyógyult. Ezért a kezelőorvosa nyugodtan engedte hazai utókezelésre.

Egy másik Ili néni...

      Mindössze hét éves voltam, amikor felépült a házunk és végre beköltözhettünk.  Ili néni az utca másik oldalán, éppen lány-szobám ablakával szemben lakott, egy szoba-konyhás kis házban.

Még éjfél sem volt, de a zenész nyugodtan elhúzhatta, hogy :“Vége van már a lakodalomnak, nagy bánata van a menyasszonynak...“  Szegény Veronkának nem volt bánata, mert eszméletlenül vitték be a kórházba, tehát semmit sem tudott az eseményekről.

   A napokban – kihasználva, hogy csak ketten vagyunk – régi emlékeket idézgettünk bátyámmal. Elfelejtett emberek arcképe elevenedett meg emlékeinkben, gyermekkorunk történései. Vidám és fájdalmas emlékek sora.

„Minden csoda három napig tart.“  szól a közmondás, és ez bizony nagyon sok igazságot takar. A búcsú utáni napokban sokan ujságolták, hogyan „mulatott“ Hurnyák Pisti a bálban

Nagyboldogasszony ünnepe ennek a kis falunak a búcsú napja. Régen ez inkább egyházi ünnep volt, de a mostani „modern“ korban sokan azt sem tudják, mit is jelent ez a szép ünnep.

Nem régen egy leginkább bizalmasomnak tekintett barátom, azt mondta rám: szemforgató vagyok. Éreztem, hogy ez rossz ómen, hát megnéztem az értelmező szótárban: szemforgató egyenlő:  képmutató, álszent...

Az 1848-as márc.15-i forradalom előzményeiről, és lefolyásáról
Fölkérésre, v. Kasza-Márton Lajos beszéde az Ontariói,  Kitchenerben.
  Akik az elnyomóiktól megijednek, és félnek, s főként a félelem ellen nem tesznek semmit, azok járom-járókká válnak, ezáltal önszántukból lemondanak az ember legelemibb jogáról, a gondolati, és a cselekvési szabadságról.

Szomorúan nézték, ahogy a róka eltünik a távoli bokrok között. Egy szót sem szóltak, még csak nem is mérgelődtek.

Minden jel azt mutatja, tavasz van. De, még csöpögő ereszünk sincsen. Jégcsapok? Elmaradtak. Hó? Csak mutatóban volt, de az is csak kevés ideig. Talán pár órát. Akkor, mire várunk még?