A Három Gy.  a szérűben tervezte berendezni a leendő trófeaszobájukat, amit csak amolyan gyüjtőhelyként akartak használni, mert majd az egész nagy gyűjteményt az iskola álattani szertárának fogják ajándékozni 

Volt három jó barát a Gyuri, a Gyuszi és a Győző. Igaz, hogy még alig taposták életük tizedik évét, az osztálytársaik között már öreg, tapasztalt vadászoknak számítottak..

Zoltánnak, és Ágnes asszonynak is könny csillogott a szemében. Sok kérdés kavargott agyukban, de megszólalni egyikük sem tudott.  Pisti a pohárban csillogó vörösbort vizsgálgatta.

Látod Zoltán. Negyvenöt év után haza látogatol, és én csak panaszkodok, meg a rossz sorsokról beszélek. Amikor te a szüleiddel elmentetek, mi még gyerekek voltunk. Nem érthettük a szoci szörnyűségeit.  A szociban nőttünk fel, amikor már alább hagyott a magyargyűlölet, a kuláküldözés. Lassan ugyan, de  fellélegzett mindenki.  Megtanultunk élni abban a renszerben.

Pisti csendben gondolkodott .“Nem is tudom, neked ki jut eszedbe, kinek a sorsa érdekel.  De ha a legsikeresebb gyerekkori játszótársunkkal akarsz találkozni, elég holnap kimenni a  főtérre.

„Én kisgyerek voltam, mikor a szüleimmel diszidáltunk.Így nem emlékszem a „szocira“ – ahogy édesapám, meg néha édesanyám is emlegette. Csak tőlük hallottam a kitelepítésekről, magyarellenességről, „földreformokról“, „beszolgáltatásoktól“. Meg voltam győződve arról, hogy az itteni rendszerváltás elhozta nektek is az igazi szabadságot.

Imént olvastam az Evangélikus Élet-ben , hogy Oklevéllel tüntettek ki egy harangozót.  Írjuk ide a nevét : Bohus-Magyar György. A" Békéscsaba szlovákságáért"  végzett munkájáért kapta a megtisztelő címet , mint az evangélikus templom harangozója.

Ötvenes éveit taposó, ráncos arcú férfi állt az asztaluk elött. Gyérülő haja teljesen fehér volt, de a bajusza , amelyikben csak éppen elvegyült egy-egy fehér szál elárulta, hogy még azért nem Matuzsálem korú férfival van dolguk.

A több órás vezetés közben lelki szemei előtt lepergett a negyvenöt év . Mikor a nagy betűs „SZABAD VILÁGBA“ érkeztek, ő hat éves gyerek volt, és nem is tudatosította , mennyire nehéz dologra vállalkoztak a szülei.

Zoltán több mint öt órája vezet megszakítás nélkül. Szerencsére az anyósülésen ott ül melette a felesége, aki szóval tartja, külömben talán el is aludna. 

   Ahogyan szerette volna, itthon halt meg.

 Sanyi és Terézke már több mint egy éve jegyesek voltak, és sülve-főve csak együtt lehetett őket látni. Ahogy reggel, még hajnalok hajnalán kimentek a buszmegállóhoz, hogy a korai autóbusszal a városba utazzanak, ahol mindketten dolgoztak, csak egymást keresték. 

A bocsoknak sem kellett kétszer mondani! Egyszerre akartak a bejáraton kimenni, ezért már ott átestek egymáson! Milyen jó móka volt!

Áve Éva! Áve Regina!  Légy üdvözölve Éva! Légy üdvözölve Királynő!...Hányszor hangzottak el ezek a dicső szavak, és hányszor lettek papírra vetve?!  De bizony sokszor az idő azt bizonyította, mennyire nem őszintén, mennyire hamisan voltak kimondva, leírva.

A nagy barna, ott volt mellette, mint hűséges társa, akivel szövetséget kötöttek a szívükben. Ott maradt mindvégig, amíg felgyógyult. Védte, óvta mindentől.

Amikor az ember megérzi, és tudja, hogy az élet által közvetített, irányított úton a megismert, s a lassan már hozzátartozó másik ember jelenti az énje teremtett, vagy szakított mását, akkor tudja, érzi, jó út

A tavasz hírnöke lassan jutott el a fülébe. Egy kis madár rikoltozott, és a félig befagyott folyó, hirtelen csordogálni kezdett. Éles hallásával már régen érzékelte, de lusta volt felkelni.