Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Testvérek Boriska

Marika Lovász
Marika Lovász képe

Családunk legkisebbik leánygyermeke. A mindenki kis kedvence.  Nekünk örökre Boriska maradt. Most volt az ötven éves aranykonfirmációja a templomunkban. Elmentem érte és elhoztam erre az eseményre. Boriska egy másik faluban él.

Mivel kislányka volt még, amikor én már a városba mentem, keveset tudok beemelni róla az emlékeimbe. Ezért meséltettem őt. Érdekes, hogy az ember, amikor nagyon régen nem találkozik egy szerettével, képes órák hosszat beszélgetni, csak úgy jönnek a visszaemlékezések, és egy-kettőre reggeli négy óra lesz. Ki törődik ilyenkor az idővel?

Azt mesélte Boriska, hogy már mindenki kirepült a házból, kivéve őt és két öcsémet, amikor édesanyánk meghalt. Ő maradt gondozója apánknak és a két öcsémnek. Minden asszonyi dolgot megtanult Édesanyától, és hát még udvarlója nem volt, hát ellátta őket. Kesergett azon, hogy nem tudott középiskolába menni a Mama betegsége miatt, - otthon kellett segíteni neki - és bár a doktor bácsi mondta a szüleinknek, hogy fizessék be utána az SZTK-t, azzal igazolnak legalább munkaviszonyt neki, nem tették.  Most, hogy nyugdíjas lett, hiányoznak azok az évei a nyugdíjbeszámításhoz.

Azt mesélte nekem, hogy milyen dacos gyerek volt ! Eddig azt hittem, csak én voltam az!  Barátnői Valika és Cana télikabátot kaptak. Ő is akart, de mindenáron. Addig szekálta idesanyát, amíg az beleegyezett, hogy na , vesz neki nagykabátot. Akkor még így mondtuk. Elmentek a boltba. 

Aki faluhelyen él, az tudja, hogy nem úgy működtek a dolgok, hogy csak bemegyek a ruházati boltba és már meg is vehetem amit akarok.

Emlékszem rá, hogy az első nagykabátunkat Évával együtt, tizenhárom éves koromban kaptam. Meg kellett rendelni a Jakab néninél, aki a boltos volt. Aztán majd cirka három-négy hét múlva az árú megérkezett, olyannak, amilyennek.!

Szóval: kabát volt, de nem Boriska méretére! Belebújt, és teljesen elveszett benne. Mindenki mondta neki, hogy ez nem rá való, de ő hajthatatlan maradt, hisztizett, hogy de már pedig neki kell kabát, és ha csak ekkora van , ekkora kell. Gondolhatod, mennyire féltem, ha ezt most nem vesszük meg, nekem soha nem lesz kabátom. Akkora kabátban járkáltam a barátnőimmel, hogy elvesztem benne. De akkor is volt! István öcsém nagyon szerette őt, féltette , óvta mindenkitől. Az udvarlóktól pláne. Azt mondja, volt olyan fiú, akinek beígért pár pofont, amiért legyeskedett körülötte.

Amikor apánk lebetegedett, ő kellett ápolja. Stafirungja úgy volt, hogy a két bátyám,- Miska és Feri - havi száz forintot adtak a megvételére.

Stafírung? Belegondoltam most, hogy én ebből bizony kimaradtam. Azt sem tudom, mi tartozik bele.

Egy alkalommal írtam neki, hogy jőjjön el hozzám. És ennyi idő után mesélte el, hogy a papa mondta neki, menjél csak el hozzá, hátha szüksége van valamire annak a lánynak.  Oka van annak, hogy ennyire hív. Eljött. Akkor mutattam be neki az udvarlómat. Kiváncsi voltam a véleményére, milyennek látja? A vacsoránál azt mondta jövendőbelimnek: hát csak nagyon becsüld meg Mariannát, mert ő igazán megérdemel egy jó embert.  Nézd milyen soványka, pedig,   mindig az erősebbek közé tartozott. És nálunk azt  tartják az emberek, hogy érvényesüljön a mondás:

- Jó embernek kövér a felesége -

Azt mondja Boriska, nagyon szeret megint hazajönni, hozzám. Újra gyerekek vagyunk. És eltűnnek egy pár napra, az esetlegesen volt keservek.

Két gyermeke van, két tündéri unokával. Egyik sem lakik otthon. Azt mondja, ha az élet úgy hozná, ez az egyetlen hely, ahova el tudna jönni. Haza a gyerekkorba.     Istennek hála, hogy Boriska a hugom lehet. 

Legközelebb sárgabarack éréskor megyek hozzá. 

Rovatok: 
Irodalom