" NINCSILYEN" ország - talán a nagy többség azt állítja, hogy ilyen ország nem is létezik.

      Egyre többet szerettem volna a „mamával” együtt lenni, de ő néha magamra hagyott. Majd később visszajött és én nagyon boldog voltam akkor. Egyre jobban kötődtem hozzá, és igényeltem a jelenlétét.

Kisborjú is alig voltam, amikor a mamám elveszett. Kerestem én, de nem találtam, mert mély volt a rengeteg. Emberek jöttek, kedvesen, megetettek, simogattak szelíden.

Elhangzott Táltos, Zebegénytől, 1035-ben megtartott utolsó Szeren.

Egykori tisztelt ismerősöm – nem mondom barátomnak, mert barátai halála után százával keletkeztek – hosszú évekig tűnődött azon, hogy a hatalom megrontja az embert. Kérdés azonban, vajon a hatalom, vagy az ember természetéből következik ez: Nem árulta el a választ, én sem jöttem rá azóta sem, de inkább az embert gyanítom e megromlás okának.

Utószó:
Ennek a hosszú útnak végére értünk, de Brad és Rózsa élete tovább folytatódik. Rózsa édesanyja állapota jelentősen javult.

A hosszú hajóút, és a beszélgetés után, Rózsának eszébe jutott az ígérete, amit megfogadott már régen, ha megtalálja a családját. Gondolatai folyton az adott szó körül jártak.

 Richard teljesen kicserélődött. Rendbe szedte magát, bár a magukkal hozott ruhák kicsit bővek voltak rá, de jól festett benne. Megborotválkozva, újra ápoltan, boldogan feszített az új külsővel. Mennyire más embernek érezte magát!

 Hatvannyolc év imája a Végtelenhez

Rövid sétát tettek a parton. Odavezette őket ahhoz a részhez, ahol gyönyörű kilátás nyílt az óceánra. Ezen a partszakaszon szoktuk a mamával együtt nézni az öböl vizét, itt a legszebb! Innen vettem észre a hajótokat is.

      Amikor eljutottunk ehhez a parthoz, sok évvel ezelőtt, már régen azon gondolkoztunk, hogy innen, hazafelé vesszük az irányt.

- Ő, apa! – kiáltott a fiatalasszony.
 - Rózsa, ne menj!  –kiáltotta Brad, de őt nem érdekelte semmi, csak futott!

A hajó korlátjának támaszkodva nézte a vizet, amikor a távolban, oldalról, valami sötétebb vonal tűnt fel. Egy hajó, vagy valami más? Nem tudta kivenni.

      Rögtön az indulás után, még jóformán be sem rendezkedtek, hatalmas vihar lepte meg őket.

A tavasz, hamar eljött. Az expedíció készen állt az indulásra. Már, szinte minden csomag a hajón volt, csak Brad hiányzott. Elszaladt még az irodába pár ottfelejtett holmiért.

A napok teltével a kellemes illatozó május, forró nyári napokra váltott az időjárás. Sokszor a letekert ablak ellenére egy trikóban is majdnem megsültünk a hőségtől.

Brad és ifjú felesége, már az úton hazafelé haladtak, dél után járhatott az idő. Kicsit hallgatagok voltak mindketten. A gondolataikba mélyedve, alig várták otthonuk magányát, hogy végre újra együtt lehessenek. Csak ketten.  Boldogan feküdtek, amikor csak tehették, csak úgy az ágyon, egymást átölelve és beszélgettek, vagy csak hallgattak. Hallgatták egymás szívverését. 

Alig várom a délutánt, mikor belépek újra a kórház bejáratán. Határozott, nyújtott lépésekkel sietek, ismerve a járást. Mintha minden tizedmásodperc elvesztegetett idő számítana, mikor érkezek.