- Te mondtad, hogy akármilyen eredményt hoz a vizsgálat, közösen megoldjuk.- figyelmeztette a férjét Marika, mikor reggel az autóba ültek, hogy megtudják, mit hoz számukra a jövő. Laci az este is spiccesen jött haza, ezért Marika nem tudott vele beszélni. Most mégis mindketten kézen fogva léptek a rendelőbe. Kézen fogva, mosolyt erőltetve az arcukra, közben reszkető szívvel, és elszorult torokkal.Nem volt külön pszichológiai előkészítés. A vizsgálatvezető doktor úr várta őket, és mellette ült a pszichológusnő. Hogy ez riasztó e, vagy bíztató, senki sem tudja, de így volt szokásos. Marika és Laci annyira szorították egymás kezét, hogy már fájt. Leültek.

- Kedves fiatal házaspár, látom nagyon nagy a szerelem és szeretet. – kezdte a pszichológusnő, ami elég rossz előjelnek bizonyult.

Azt a „maszlagot”, amit a doktor úr mondott, senki sem hallgatta, pedig a legjobb tudása szerint igyekezett felkészíteni a házaspárt minden lehetőségre, görcsösen kerülve a lényeges dolgokat. A végén mégis elmondta, milyen eredménnyel zárult a vizsgálat. A fiatalok tűkön ülve hallgatták a diagnózist, de az, amit hallottak, teljesen letaglózta őket. Erre igazán nem voltak felkészülve. Hidegzuhanyként hatott mindkettőjükre, mikor a doktor elmondta, hogy a vizsgálatok alapján Marika teljesen egészséges, de Lacinak nem lehet gyereke.

Először értetlen csend honolt a kis rendelőben. Laci, és Marika pont fordított eredményre számított. Mikor Marikának az agyában tisztázódtak a dolgok, az első reakciója az volt, hogy még erősebben szorította férje kezét, és szerelmesen simult volna hozzá. Laci először csak szájtátva bámult a semmibe, de mikor tudatába hasított az igazság, lerázta felesége ölelő karjait, és kirohant a rendelőből.

Szegény Marika, egyedül hallgatta meg azt, hogy a férje, talán valami gyermekkori vírusfertőzés miatt magtalan.  Ezzel bezárult az a lehetőség, hogy anya legyen. Laci elrohant, de Marikának egy pillanatra sem jutott eszébe az, hogy elhagyja a férjét. Csak most kezdett gondolkodni azon, hogyan is legyen tovább.  Annyira vágytak a közös gyermekre, de most ez a vágyuk kártyavárként összeomlott. Mi legyen ezután…? Olyan jó lett volna ezt Lacival megbeszélni, de Laci elrohant. Őrült nagy fájdalmában inkább a magányt választotta. Pedig most Marikának is szüksége volt a lelki támaszra.

Az autóhoz ment, és várta a férjét, mivel jogosítványa még nem volt, nem vezethette az autót. De három óra múlva feladta a céltalan várakozást, és inkább elment az autóbusz megállóra, hogy hazautazzon. Szerencsére az autóindító kulcsa a Marika táskájában volt, így Laci is kénytelen volt autóbusszal haza utazni. Mikor este hazaérkezett, még a vacsorát sem várta. Most már nem spicces, hanem részeg volt. Ruhástól dőlt a kanapéra, és talán egy perc múlva már hallani lehetett a részeg horkolását.  Szegény Marika. Csak a semmibe bámult, mikor a mesefiguráival díszített szobácskába lépett. Szíve szakadt meg a fájdalomtól. Leült a kis ágyacska szélére, és nem jöttek gondolatok az agyába, csak a könnyei peregtek. Elsiratta a meg nem született kisbabát. Milyen jó lett volna most a férje karjaiba bújni. Azok a karok sokszor megóvták, simogatták, vigasztalták. Arra gondolt, hogy most éppen Lacinak van szüksége a vigasztalásra. De mit mondjon neki, hogy ne szakítsa még nagyobbra a tátongó sebet. Éjfél lett, mire a hálószobába ment. Úgy gondolta, a férjét fogja ott találni, de csak az üres, érintetlen ágy várt rá. Nagyon megijedt. Laci részegen jött haza, de Marika akkor éppen a gyerekszobában volt, és nem látta, hogy férje nem a hálószobában, hanem a nappaliban alszik ruhástól a kanapén,. Éppen magához tért bódult mámorából, mikor Marika, ijedten kereste őt az egész házban.
- Marika, szeretnék veled beszélni. -  és a kanapéra mutatott, hogy a felesége üljön hozzá.
Marika át akarta ölelni férjét, de Laci ezt elhárította.
- Bocsáss meg nekem, hogy ilyen tehetetlen férfi vagyok. - kezdte, mire a felesége  a szavába akart vágni.
- Ne szakíts félbe, mindent jól átgondoltam. Nagyon szeretlek, de nem tehetlek anyává, pedig tudom, hogy ez a leghőbb vágyad. Megértem, ha el akarsz tőlem válni. - ezt már könnyes szemmel mondta.
Marika először csak ijedten nézte a férjét, de mikor Laci ezeket a szavakat kimondta, szinte hisztériás rohamot kapott.
- Laci, én a feleséged vagyok. Az oltár előtt megesküdtem, hogy szeretlek, és veled leszek jóban, rosszban. Talán azt hiszed, hogy most kevésbé szeretlek? Újra csak a te szavaidat ismétlem: „Akármilyen eredményt hoz a vizsgálat, közösen minden bajt megoldunk.” Ez most már nem érvényes? Miért gondolod, hogy ez az ígéret csak rád vonatkozott?- már szinte ordított, és közben mindkét kézzel belekapaszkodott Laci vállába, és jól megrázta.
- Ne a sebeidet nyalogasd! Én egy okos, vagány, céltudatos fiúhoz mentem feleségül, és nem egy nyafogó gyerekhez, aki az első nehézség láttán megfutamodik. -
   Laci még akart valamit mondani, de a könnyeitől szólni sem tudott. Egymásba kapaszkodva, mind két hajótörött mentek a hálószobába.
Laci még a munkahelyi gondjait is meg akarta osztani a feleségével, de most úgy gondolta, tényleg nincs jelentősége semmi bajnak. Ha a felesége mellette van, közösen minden út könnyű lesz.
   Másnap, mivel szombat volt, egyikük sem ment munkába, hanem a kertben tevékenykedtek, Vasárnap délután pedig a megszokott focimeccset játszották, , ahol Laci talán még jobban „rúgta a bőrt” mint máskor. Két gólt is lőtt,  közben pedig mosolyogva kikacsintott a barátnői körében drukkoló feleségére.
   A meccs után, mint rendszeresen, megint sétálni mentek. Marika nem nagyon akart a pázsit felé menni, mert sejtette, hogy ott gyereksereg zsivaját fogják hallani, ami talán a férjében fájdalmas érzéseket ébreszt (mert őbenne is ilyen érzések kavarogtak, csak jól tudta titkolni). Laci mégis a pázsit felé vitte feleségét, és mikor már távolról hallották a vékony gyermekhangon énekelt dalocskát, csak erősebben megszorította Marika kezét.
„Lánc, lánc, eszterlánc…!”
Az ő láncuk kiállta az első szakító próbát.

Folyt.köv.