Éppen csak véget ért a régi, a majd egy fél évszázados rendszer. Azóta a kezdetén fiatalok már rég öregek, nagymamák, nagyapák lettek. Felnőtt egy nemzedék, amelyik nem is tudta, milyen az a másik rendszer. Magyarok voltak, legalábbis az édesanyjuk magyarul tanította őket beszélni, de már kevesen jártak magyar iskolába, hiszen Szlovákiában éltek. Nem is tudták, hogy ez Felvidék.

 Szóval, vége lett a szocinak, és valami új kezdődött. Valami ismeretlen, amit mindenki várt, de félt is tőle, mert nem tudta milyen. Persze, a fiatalok ezzel nem is gondoltak. Ugyan úgy hallgatták az Beatricse, Edda, vagy Michael Jackson zenéjét, eljártak diszkóba, házibulikba, és aki befejezte iskoláját, volt munkahelye. Igaz, hogy itt-ott hallottak olyasmiről, hogy valaki munkanélküli lett, és ezért kiugrott az ablakon, de ezt hitték is meg nem is. A fiatalokat ez egyelőre kicsit sem zavarta.

Májusi vasárnap délután van, és a falu apraja -nagyja kisereglett a falucska focipályájára. Ott éppen a falu másodosztályt játszó csapata vendégelte a szomszéd falu csapatát. Ez mindég nagy párharc szokott lenni. Régen még verekedések is történtek, de mostanában, mikor egy iskolába járnak a fiatalok, inkább csak szóváltások, szitkozódások vannak. Vályi Laci is éppen gólt rúgott az ellenfél hálójába, de azért inkább csak elviccelték:

- Majd Marika az este nem csókol meg - fenyegetőztek a szomszéd faluból oda sereglett drukkerek, mert Vályi Laci éppen a szomszéd faluba udvarolt Bányai Marikának.

 Persze, arról azért szó sem lehetett, hogy Marika Lacit ne csókolja meg. Hiszen már több mint egy éve együtt járnak. Sőt, a múlt vasárnap a gyűrűt is felhúzták. Miért ne csókolná meg Marika a vőlegényét. Mosolygott is az orra alatt, mikor a többi lányokkal nézte a meccset. Büszke is volt arra, hogy ilyen ügyes focista a vőlegénye. Persze, Laci nem csak ügyes focista volt, hanem az életben is megállta a helyét. Két hete államvizsgázott a Kassai Műszaki Egyetem gépészeti karán, és már munkába is állt a kelet szlovákiai vasműben. Így nyugodtan gondolhatott a jövőjére, amit csak Marikával tudott elképzelni. Marika a Nyitrai Pedagógiai főiskola diákja volt, és jövőre, mikor lediplomázik, nagy lagzit csapnak, Ez volt a terv, és a szülők sem ellnezték.

Laci már portát-építkezési telket is igényelt, és az őszön le akarják rakni az alapokat a közös családi házuknak. Fészket raknak, ahová majd pár éven belül a gyerekek is megszületnek.

Ezekről beszélgetett, séta közben Laci és Marika késő délután, mikor már a focisták lezuhanyoztak.

„Lánc, lánc eszterlánc, eszterlánci cérna…-„hallgatták a vékony gyerek hangokat, ahogy a gyerekek a pázsiton játszottak. Mindketten arra gondoltak, hogy az az eszterlánc egy gyenge, törékeny kötelék, mégis milyen erő van benne. Egy életre szól, hiszen a szerelem, a megértés, az együvé tartozás lánca.

Boldog szerelmes idők voltak ezek. Kéz a kézben sétáltak akár késő estig is, álmodozva, ábrándozva, tervezgetve. Az ősszel Marika csak a hét végeken lehetett itthon, mert azért Nyitra az Abaúji kis falutól nagyon távol volt. Sőt, a vizsgaidőszakok alatt még ritkábban jött haza, de olyankor már Laci is és Marika is szinte égett a vágytól, hogy egymás karjába rohanjon.

Lassan az építkezés is beindult. A családi házuk terveit Laci készítette még a nyáron, Marika hathatós segítségével, és sok-sok puszival meg öleléssel. Persze, Laci gépészmérnöki diplomája nem jogosította fel családi házakat tervezni, de egy jó barátja, aki építészmérnök volt  átnézte a terveket, itt-ott bele javított, és az ő pecsétjével ellátott terveket már jóváhagyta az építkezési hivatal. Szinte röpködtek a boldogságtól. Olyan házuk lesz, amit közösen megálmodtak, közösen terveztek. Igaz, hogy az építkezésnél inkább Marika apukája vette ki a rész, mint öreg ácsmester, és Laci apukája is, aki ugyan gépszerelő volt, de azért elég használható szakembere volt a falazásnak is. Természetesen a munka fő irányítója és mozgató rugója Laci volt, akinek szombatonként az egész focicsapat is eljárt segíteni. Úgy épült a ház, mint a gomba. Laci a kelet szlovákiai vasmű tervező részlegén dolgozott, és már azon gondolkodott, hogy inkább az öntődében vállalna műszakos munkát, hogy nagyobb legyen a keresete, meg talán a szabadideje is több lenne. De ebbe már a menyasszonya is beleszólt:

- Hogyis ne! A miatt a pár fillér miatt tönkre akarod tenni magad. Az nagyon veszélyes munka. Meg nekem azért egy tettre kész férjre, és nem egy álomszuszékra lesz szükségem- mondta kicsit szégyenlősen pironkodva, de azért huncutul mosolyogva.

Így Laci maradt a tervező részlegen, és a ház is nagyon jó iramban épült. Még az őszön tető alá tették, és tavasszal a belsejét is igyekeztek kivakolni. Úgy tervezték, hogy a lagziig lakhatóvá teszik a belsejét, így a fiatalok már az új fészekbe költöznek. A külsejét majd együtt teszik rendbe, hiszen a kert tervezéséhez úgyis szükség lesz Marikára is, aki azon kívül, hogy halálosan szerelmes volt, azért az államvizsgáira is készült. Mikor a főiskolára beirattkozott, magyar-orosz szakon akart majd diplomázni. De mivel 1989 ben vége lett a régi rendszernek, amelyikben az orosz nyelv tudás szükséges volt, neki nem is volt olyan nehéz tantárgyat váltani. Már a gimiben is pótórákat vett angol nyelven, mert szeretett volna tudni angolul. Így könnyen váltott és magyar –angol nyelvtanárnői diplomát szerzett. Ez a kilencvenes évek elején tényleg főnyeremény volt, hiszen minden iskola angol szakos tanárokat keresett. Marika szombaton Lacival és a családdal megünnepelte a sikeres államvizsgát, a diploma megszerzését, és már hétfőn alkalmazásban volt, mint magyar –angol szakos pedagógus a szomszéd falu alapiskolájában.

Most már tényleg semmi akadálya nem volt a lagzi tervezésének, és szervezésének, amit augusztus első szombatjára terveztek. Nagy meleg lesz, de sátor alatti lagzira vágytak, így ki lehet bírni. Az aratási munkák is befejeződtek a faluban, úgy hogy a lagzinak nem volt semmi akadálya. Volt a családban olyan, aki kérdezte, hogy miért ilyen sürgős, talán jön a baba?!Persze, ezek csak olyan rosszmájú megjegyzések voltak. Mert a baba nem jött, de Marika szeptemberben már úgy akart a nebulók elé állni, mint fiatal feleség.

Még két hét volt a lagziig, és a fiatalok már akár dózerrel is tolták volna a perceket, hogy hamarább házastársak legyenek. Kéz a kézben sétáltak egy vasárnap délután a Bölzsi patak felé vezető gyalogúton. A pázsiton megint gyerekzsivajt hallottak: „Lanc,lánc,eszterlánc…”

Megint az járt az eszükben, hogy milyen gyenge, és mégis milyen erős ez az eszterlánc. A szerelem eszterlánca. Akkor még nem is sejtették, hogy az élet majd milyen szakítópróbáknak teszi ki az ő szerelmük láncát.

Folyt.köv.