Esténként sokat beszélgettek, tervezgettek, közösen gondolkodtak. Az első napokban csak úgy a semmiről a ház szépítéséről, vagy akár a focicsapatról. Mindketten tudták, hogy nem is erről akarnak beszélni, de talán még nem voltak készen komolyabb témákra. Egyszer aztán Laci hozta szóba, hogy mi is legyen a gyerekszobával. Marika kicsit meglepődött, hogy a gyerekszobáról beszél a férje, és nem a gyermekvállalásról, de belement a játékba.

Ha gondolod, átrendezhetjük, eladhatjuk a gyermekbútorokat, átfesthetjük. 

Laci rémült arccal nézett a feleségére.

- Marika, te lemondtál arról, hogy nekünk gyerekünk legyen?

- Dehogy mondtam, kedvesem, dehogy mondtam! És nagyon örülök, hogy szóba hoztad. Alig várom, hogy a mi gyermekünk is ott játsszon a többivel a pázsiton.

Megbeszélték, hogy Laci még kérni fogja magát más kivizsgálásokra is, és ha tényleg nemzőképtelen, megpróbálnak egy újszülöttet kivenni valamelyik gyermekotthonból. Fogalmuk sem volt, hogyan fogjanak hozzá, de Marika megígérte, hogy ennek is utána néz. Abban is megegyeztek, hogy senkinek, még a szüleiknek sem szólnak arról, hogy közös gyerekük nem lehet. Hátha ezt megoldja a sors. Nem szükséges hogy az egész falu tudjon róla.

Lassan igazán helyre vergődött minden. Laci már nem állt meg a kocsma előtt, hanem sietett haza a feleségéhez. Hiába csábította egy-két barátja, nem tudták rászedni. Marika is örömmel várta haza naponta az urát finom ebéddel, pedig sokszor a tanítás is nagyon kimerítette. Minden rendbe is lett volna. Tudták, hol kell beadni az igénylést gyermek örökbe fogadására, csak még egy kivizsgálás eredményére vártak, amit egészen Pozsonyban végeztek. A Laci munkahelyén is minden rendben volt, senki nem beszélt létszámcsökkentésről, vagy effélékről. Sajnos, ez csak vihar előtti csend volt, és október végén hívatta Lacit a főnöke.

Az nap Marika hiába várta a férjét a kedvenc borjúpörkölttel. Már sötét este volt, és Laci még nem jött haza munkából. Először felhívta minden ismerősüket, barátjukat, de azok csak annyit tudtak, hogy Laci feldúltan kirohant a főnökétől, átöltözött, és elviharzott. Senkinek semmit nem mondott. A Laci munkatársai ugyan sejtették, hogy miről beszélgetett barátjuk a főnökkel, de nem akartak rossz hírhozók szerepét vállalni. Inkább azt mondták, semmit nem tudnak. Marika már éppen a rendőrséget akarta hívni, mikor zajt hallott az utca felől, és hangosan kopogtak is a bejárati ajtón.  Makrai Peti, és Kocsik Győző támogatta haza Lacit, aki tökrészeg, magatehetetlen volt. Peti Marikának adta az autó kulcsot.

- Dugd el valahova, nehogy eszébe jusson ilyen állapotban vezetni. Az autó a kocsma előtt van. 

Marika semmit sem tudott kiszedni belőlük. Mikor érdeklődött, mi történt a férjével, csak szomorúan csóválták a fejüket.

Majd holnap józanul elmondja. - hangoztatták, és már mentek is.

„Holnap! Józanul…Mikor mondhat el nekem valamit, hiszen korán megyen munkába…?”  Gondolkodott Marika, és fel is húzta a csörgőórát, hogy a férje el ne aludjon. De hajnalban az óracsörgést egy káromkodás és csörömpölés követte. Marika kirohant a hálószobából, hogy megkérdezze Lacitól mi a baj, mert a férje akkor is a nappaliban aludt, de az csak egykedvűen bámult a darabokra tört órára, amit földhöz vágott. Marika hiába faggatta, csak azt hangoztatta: - Hagyj békén, nem akarok róla beszélni!

Ez csak olaj volt a tűzre, hiszen melyik szerető feleség hagyná annyiban, mikor látja, hogy a férje dühében a csörgőórát vágta földhöz. Laci ugyan béketűrő, nyugodt ember volt, de most olyan idegállapotban találta a felesége, hogy megragadta hálóingjét, és már fel is emelte a kezét, hogy megüsse.  Talán Marika rémült, meglepett tekintete térítette magához. Leengedte a kezét, és sírva ült vissza a kanapéra.

- Bocsáss meg, Marika, én már nem is tudom, mit cselekszem. Tegnap megkaptam a felmondó levelet. 

Ez bizony Marikát is letaglózta. Először magatehetetlenül ült le a férje mellé a kanapéra, és a kezeibe temette arcát. Laci ösztönösen át akarta ölelni, de utána kicsit megszeppenve húzta el a kezeit. „Mi lesz most?” Járt a még kicsit mindég bódult agyában. Férfinak tehetetlen, hiszen nem képes gyereket nemzeni. Családfenntartónak szintén tehetetlen, hiszen hiába van mérnöki diplomája, nincs munkahelye, ezért a felesége keresetéből fognak élni. Annyira kilátástalannak látta a helyzetét, hogy sírva fakadt.  Marika, aki szintén gondolataiba merülve ült mellette, magához szorította, és mind egy pólyás kisgyermeket vigasztalta:

- Ne félj semmit, átgondoljuk, és biztosan találunk megoldást. 

Ezt komolyan mondta, de még maga sem tudta, hol is van az a megoldás.

Mivel Laci nem ment munkába, mert nem volt hova menni, otthon kereste az elfoglaltságot. Marika a napot az iskolában töltötte, hiszen október volt, és a gyerekek éppen megszokták, hogy a szünidőnek vége van, ideje komolyan tanulni. Laci először csak az udvaron, meg a kertben bolyongott, és nem találta a helyét, de azért, mint jó gazda, meglátta, hogy a letermett borsó helyét fel lehet ásózni, vagy a növésnek és elgazosodásnak induló zöldsövény is ápolásra szorul. Mire ezeket a munkákat elvégezte, éppen Marika is hazajött a munkából. Nagyon örült, hogy a férjét otthon találta, mert félt, hogy részegen fogják hazahozni a barátok a kocsmából. Persze, ami első nap nem történt meg, megtörtént második, harmadik, sőt a tízedik napon is. Rendszeressé vált a mindennapi részegség, és Laci annyira búslakodott, hogy a legkedvesebb hobbiját, a focit is hanyagolta. Azelőtt ő volt a leggólerősebb csatár, most meg az edző nem is merte pályára küldeni, hiszen ha meg is jelent az edzéseken, többnyire részeg volt, vagy másnapos. Marika most már komolyan féltette a házasságát. Értette, hogy a férje a sorscsapások miatt lett gyenge, és lassan az alkoholizmus felé közeledik. Valamit tenni kell, de mit?

A számítógépek, az internet világa is ismert lett, először a főiskolákon, később minden iskolában, és fokozatosan a családoknál is. Mivel Marika pedagógus volt, megértette, mennyire jó lehetőségek vannak a számítástechnikában, később meg az internet világában. Ők voltak a faluban az úttörők, ezért erre a gondra is megpróbált a nett világában lehetőségeket keresni. Talált pár munkaközvetítő oldalt, ahová el is küldte a férje adatait, de válasz nem is érkezett. Laci is, józanabb pillanataiban elment Kassára a munkaügyi hivatalba, de az úgy szokott végződni, hogy részegen került haza.

Marika már letargikus kezdett lenni, de mikor egy novemberi napon véletlenül meghallotta két munkatársnőjét arról beszélni, mennyire sajnálatra méltó ő, mert nap, mint nap el kell viselni a részeges férjét, elvesztette a türelmét. Mivel iskolából hazatérve nem találta otthon a férjét, olyat tett, amit eddig soha. Elment utána a kocsmába. Nem veszekedett, nem hisztizett. Csak nyugodt hangon, de határozottan hazahívta a férjét.

Laci, és a barátai is nagyon meglepődtek. Csend lett, és a kocsmáros is a csapoló pult mögé kuporodott. Talán úgy gondolták, az fog történni, mind ilyenkor sokszor történt. A részeg férj brutálisan rátámad a feleségére, aki sírva hazarohan. Szerencsére Laciban még volt annyi józanság, és műveltség, hogy felállt, a feleségébe karolt, és szótlanul hazamentek.

Folyt. köv.