Karon fogva, de mindketten gondolataikba merülve sétáltak. Marika először az ételt tette Laci elé, és mikor a férje megvacsorázott, ő is mellé ült.
- Kezdjem én, vagy beszélsz te?! – szólt kicsit emeltebb hangon.
Laci lesütött szemmel nézett maga elé, és nem tudta mit szóljon.
- Jól van, akkor mondom én. - folytatta Marika.
- Laci, tudod, mennyi szegény fiatal örülne a te sorsodnak? Hiszen van házad, egészséges vagy. Te meg a sebeidet nyalogatod, naponta részegen jössz haza, sajnáltatod magadat. Ha így megy tovább, tényleg egy sajnálatra méltó roncs leszel. 
   Laci szólni akart, hogy hát micsoda tragédia, hogy neki nem lehet gyereke, meg mennyire szerencsétlen ő, mert a felesége pénzéből, meg munkanélküli alamizsnából kell tengetni az életét, de Marika nem sokáig hallgatta ezt az önsajnáló szavakat.
- Amit mondtál, minden igaz. De van két kezed, van jó eszed, addig használd, ameddig el nem ittad! Sajnálkozol, hogy nem lehet gyereked. Én is sajnálom, de megbeszéltük, mit fogunk cselekedni ebben az ügyben. Azon kívül, hogy naponta leiszod magadat, hol érdeklődtél a gyermekvállalás lehetőségeiről? Elvesztetted a munkahelyedet, amiről nem tehetel, de hiszen van két kezed, van eszed. Gondolkozzál azon, hogy lehetne ezt kamatoztatni.-
   Nagyon sokat beszélgettek, Már hajnal lett, mire ágyba kerültek, de Laci belátta, hogy a feleségének igaza van. Körvonalazódott előtte, mivel is fog próbálkozni. Még fiatal volt, és nem is volt kezdő mérnök, ezért idővel találna munkát, de sajnos csak távolabb az otthonuktól, ezért hetekre kellene ingázni, és ezt egyikük sem akarta. Volt egy nagyon kevés megspórolt pénzük, de ez egy vállalkozásra talán kevés is lenne. Mégis úgy határoztak, hogy Laci magánvállalkozásba kezd. Mikor építkeztek, ő volt a környéken az első, aki gipszkarton burkolatot használt a szobák falaira. Mivel ilyen munkafolyamatokat akkor még a kőművesek sem tudtak végezni, Laci utána olvasott, sőt elment egy magánvállalkozóhoz pár napra ingyen dolgozni, hogy elsajátítsa ezeket a műveleteket. Sokan megcsodálták a szép sima falakat, amit a régi vakolásos módszerrel nem lehetett elérni. A környéken ezt a technológiát akkor csak ő tudta végezni, ezért nagyon sok munkája lett. Egy fél éven belül annyira befutott, hogy  munkást is alkalmazni tudott, és két év leforgása alatt egy kis építkezési vállalat tulajdonosa lett. Már nem csak gipszkartonoztak, hanem egész házak építését is vállalták. Marika ötlete nagyon bevállt. Lacinak nem volt többé ideje, sem kedve a kocsmába üldögélni.
   Talán egy kis gubanc mégis akadt. Laci nem ivott, de egyre kevesebb ideje jutott a feleségére. Hajnaltól késő estig az építkezéseket irányította, vagy ügyfelekkel tárgyalt.  Késő este, otthon sem pihent, hanem a számítógépén az elmaradott könyveléseket végezte, vagy terveket készített. Marika először kérdezte is, miben segíthetné a férjét, de Laci nem is vette észre, hogy ezt azért ajánlotta, hogy ha a könyvelésnél besegít, talán egymásra több idejük jut. Mióta Laciból sikeres vállalkozó lett, már nem is vette észre az üres gyerekszobát, nem hiányzott neki a gyerekzsivaj.
   Egyik vasárnap végre Marikának sikerült a férjét rávenni egy rövid sétára. Ismét a Pázsit felé indultak. Már messziről hallották a gyerekek énekét: „Lánc,lánc, eszterlánc…”
   Marika könnyes szemmel nézett Lacira, és látta, hogy a férjét ez a dalocska hidegen hagyja. Nem úgy, mint régen, mikor egymásba kapaszkodva arról álmodoztak, milyen csodálatos lesz mikor az ő gyermekük is ott fog énekelni. Marikának könnyben úsztak szemei. Látta, hogy Laci megtalálta a „játékait”. Vállalkozó lett, sikeres ember, aki úgy gondolja, biztosan a feleségének sem hiányzik semmi. Pedig mennyire tévedett. A vállalkozás kezdetén ő is nagyon lelkes volt, és örült, hogy Laci végre kikerült az alkohol mámorából. Büszke volt a sikerekre is, hiszen most már inkább irigyen súgtak össze a munkatársnői, mert a férje volt a környék legeredményesebb vállalkozója. Azt is megértette, mikor Laci a legkedvesebb szenvedélyéről, a fociról mondott le. Pedig olyan szívesen emlékezett vissza a meccsek utáni szerelmes sétákra.  Lassan a barátok is elmaradtak, mivel nem tudtak közös témát találni a régen olyan jó baráttal. Most már csak a vállalkozásról, az üzletről, a kapcsolatokról tudott beszélni. Igaz, hogy nem lett nagyképű, de az a vidám cimbora, aki Laci valamikor volt, már elveszett az üzlet és pénz világában.
   Marika is próbált a munkájába temetkezni. Ő vezette az iskola színjátszó szakkörét, sőt, már tánckört, énekkört is indított, csak minél kevesebb időt töltsön otthon a négy fal között egyedül. Sajnos, ünnepnek számított, ha a férje tíz perc időt  szánt arra, hogy a feleségével elbeszélgessen.
  Még alig múlott harminc éves, de sokszor migrén gyötörte, fáradékony volt. Az életvidám, kicsit bohéman kacér Marika is a múltté lett. De még így is nagyon szerette a férjét. Az ő szerelme eszterlánca még mindég állta a próbát. Igaz, hogy a Laci szerelme sem volt kisebb. Az eszterlánc nem szakadt el, csal talán kissé berozsdásodott.

Folyt. köv.