Indulnék talán, de már nem visz a lábam,
ha bánatos vagyok, szeressen valaki,
csak az kívánom, mert az ember magában
felesleges, elfelejtett, vacak holmi.

Viktória a nevem
Gyarapodik szókincsem
Tizenhat hónapos vagyok
Vigyázzák álmom az angyalok

...kutyából nem lesz szalonna...

Dörög az ég, villámlik
Ádáz küzdelem dúl
Szegény parasztság
Küzdelme elindul

Voltál már magyar
Zsellér a földeden!
Drága anyaföld
Már másnak terem!

Mariska: Aggyon Isten Boriskám! Gyűjjön, üjjön le, pihennye ki magát és meséjjen, mi újság van, má egy hete, hogy nem talákoztunk!

Sorokat írok játékból, komolyam,
az éj közepén körmölöm le versem,
mert higgyétek el ilyen csoda is van,
lehet, reggelre ezt el is felejtem.

     Mintha csak tegnap történt volna, amint felbukkannak a képek…pedig egy emberöltő van mögöttünk.

Hajnal fénye festette az eget
Narancs színűre a szálló felleget
Ami csendesen úszott a város felett
​A Báger tó tükörképében megjelent

Amíg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem fájdalom kínoz, Téged annak
hiánya vitt a halálba, és a tél.

Itt vagyok, nevem Marmaduke,
Származásom, dán dog, mint tudjuk.
Kicsi vagyok, vagy esetleg nagy?
Ez attól függ, te mekkora vagy.

Gizus és Lajos az asztalnál ülnek és sóhajtoznak.
Lajos: (énekel) Hol van az a nyár, hol a régi szerelem?
Gizus: Elsuhant már, drágám.

Drágáim, gondoltam megosztom veletek mindennapi örömömet, de elsősorban azt a nagy örömöt, ami vasárnap ért.

Csak egy volt a sok százezer közül.
Talán nem is volt annyira fontos?
Két nagy vaslemezt szorított fölül,
És a szorítása hajszálpontos.

Lombos fák alatt álltam,
hallgatott a barna ég,
a vén estét csodáltam,
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám.