Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Furfangos János

Adalberto
Adalberto képe

 Hallottátok nevét Furfangos Jankónak? Azért kapta ezt a nevet, mert mindenkinek az eszén túl járt. Nem volt a földkerekségen olyan ember, aki be tudta volna csapni.
Hiába volt furfangos, ha anyjával nagy szegénységben éltek. Sokszor napokig koplaltak, nem volt mit enniük.
Pedig az ember azt gondolhatná, aki furfangos annak van mit a tejbe aprítani.
Ez talán így igaz is, de Jankó nem csak furfangos volt, hanem becsületes is.
Furfangos eszét soha nem használta rossz dolgokra, csakis akkor vette elő, ha valakin segíteni kellett. Mindenki jól tudhatja a becsület és az igazság nem mindig hoz hasznot, sőt sokszor az kerül bajba, akinek igaza van.
Jankó is így volt ezzel. Egyszer is egy szegény embernek fogta pártját, akit a földesúr be akart csapni. Egész nap dolgoztatott vele. Reggeltől estig ásott a kertben, ennek ellenére a földesúr nem akarta kifizetni neki a napszámot. Szerencsére Jankó éppen arra ment, és meghallotta a vitatkozást, vagyis inkább a földesurat, ahogy kiabált a szegény emberrel.
–Még hogy fizessek neked – ordította. – Nem is te ástad fel a kertemet. Takarodj innen! Mindjárt rád uszítom a kutyáimat.
A szegény ember elkotródott, de Furfangos Jankó utána szaladt.
–Meg kell büntetni a földesurat – mondta.
–De hogyan? Szegény ember vagyok én ahhoz, hogy megbüntessek egy gazdagot – válaszolta szomorúan a szegény ember.
–Bízza rám, kend! Éjjel, amikor javában alszik, telehordjuk a kertjét kövekkel. Meglátja, elmegy a kedve becsapni a szegény embereket! Csak mindent tegyen úgy, ahogyan mondom.
Megegyeztek és éjjel a falu összes kövét behordták a földesúr kertjébe. A kert olyan volt, mintha kövek nőttek volna benne. A falubeliek nevettek is rajta. Aki csak elment a kert mellett mindenki mondta:
–Nézzétek, földesurunk köveket termeszt a kertjében!
Ez annyira dühítette a földesurat, hogy éktelen káromkodásba kezdett. De hiába, a kövek nem tűntek el. Kénytelen volt saját maga elhordani, de sehogy sem bírt velük.
Furfangos Jankó megint arra felé ment éppen.
–Uraságod akarja-e, hogy segítsek a kőhordásban? – kérdezte ravaszkásan.
–Hogyne akarnám – kapott az alkalmon a földesúr.
–Ha most mindjárt bele perkál három aranyat a markomba segítek elhordani a kertből a köveket.
A földesúr megpróbált alkudozni, hogy csak egyet ad, de azt is csak a munka végezetével. Furfangos Jankót nem lehetett becsapni. Fogta magát és indult is tovább. Akkor a földesúr elkiáltotta magát:
–Jól van, Jankó megadom azonnal a három aranyat, csak segíts elhordani ezeket az átkozott köveket! Tököt szeretnék vetni a kertembe.
Miután a három arany Jankó kezében csillogott, serényen nekiállt a kőhordásnak. Egy – kettőre végzett is a munkával, és a földesúr vethette a tököt.
Ugye most azt gondoljátok Furfangos Jankónak lett három aranya? Nehogy ezt higgyétek! Mind a hármat odaadta a szegény embernek, aki nem győzött hálálkodni.
Jankó pedig üres kézzel ment haza. Szegény édesanyja megint csak krumplilevest tudott neki adni ebédre.
A földesurat bántotta a kifizetett munkadíj. Egész nap azon törte a fejét, hogyan tudná visszaszerezni a sárgán csillogó tallérjait. Végül úgy döntött, hogy elmegy a bíróhoz.
–Bíróuram, egy Jankó nevű legény kicsalt tőlem három aranyat. Kérem, segítsen visszaszerezni a pénzemet!
A bíró jól ismerte a földesurat, de törvény az törvény. Igazságot kell tenni, ha az ügyfél azt kívánja.
Másnap beidézte Jankót. Kérdéseket intézett a legényhez.
–Jankó, valóban kaptál három aranyat a földesúrtól?
–Igen bíróuram – válaszolta Jankó, és a földesúrra nézett, aki szintén jelen volt. A markát dörzsölte azt remélve, hogy hamarosan újból a zsebében csilingel a három aranytallér.
–Hol van most a három aranytallér? – vallatta tovább a bíró. – Igazat válaszolj, mert ha nem könnyen tömlöcben találhatod magad!
A legény elmosolyodott, és bátran a bíró szemébe nézett.
–Miért hazudnék? – kérdezte csodálkozva. – A három aranyat odaadtam annak a szegény embernek, aki felásta a földesurunk kertjét. Őt illeti, hiszen megdolgozott érte. A földesúr kért meg, hogy vigyem utána!
–Nem igaz. Nem igaz – kiáltotta a földesúr.
–Miért ne lenne igaz? – vakarta meg a kobakját a bíró.
–Azért, mert Jankó dolgozott nálam. Vele egyeztem meg három aranyban, hogy kihordja a felásott kertemből a köveket, amelyeket éjjel valaki belehordta.
–És ki ásta fel a kertet? – érdeklődött tovább a bíró.
–A szegény ember, akinek Jankó odaadta a három aranyat.
–Hiszen, akkor minden a legnagyobb rendjén van – mosolyodott el a bíró. – Jankó igazat mondott. Becsületes legény. Nem csalta ki, kendnek a pénzét. Jutalmat érdemel. Megparancsolom, hogy fizessen neki három aranyat!
A földesúr, amikor ezt meghallotta, alig kapott levegőt. Csak habogott – hebegett, legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. Kénytelen volt megígérni a bírónak, hogy amint hazaér ad Jankónak három aranyat jutalmul.
Kifelé menet alkudozni próbált a legénnyel, hogy csak fél aranyat ad jutalmul. Ennyi is elegendő lesz neki.
–Nem bánom, földesuram, – mondta nyugodtan – de akkor tökök helyett megint kövek fognak nőni a kertjében.
Ebből az irigy földesúr azonnal megértette, mi a helyzet, és hazaérve kénytelen volt kifizetni Jankó jutalmát, amit a bíró megítélt neki.
Jankó eltette a három aranyat, és boldogan hazavitte édesanyjának, hogy ezentúl ne csak krumplilevest főzzön ebédre, hanem egy kis hús is kerüljön melléje.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!

 

Rovatok: 
Mese