Már senki sem viseli sorsom, gondomat,
Nem maradt más nekem csupán a gondolat,
Összetett mondatok és az ízes szavak,
Isteni ajándék az emberi tudat.
Már csak az értelem maradt és semmi más
Mely az egekbe tőr, vagy jó mélyre leás,
Néha csillog, ragyog, máskor tompa, hibás,
Nem zavar kritika, semmilyen kihívás.
A gondolat magában segít, és szépség,
Akkor is vigasztal, ha borús a kék ég,
Vezeti, tereli az embert és léptét,
Ha már elért az öregség és a vénség.
Átrepülök vele hetedhét határon,
Olykor elszomorít, de én azt sem bánom,
Nem kell hajó és fehér vitorla-vászon,
Siklok tavakon, viharos óceánon.
Árnyékként követ az utcákon, tereken,
Már csak a gondolat sétálgat énvelem,
Rég kihűlt szerelem sistereg estémen,
Támogat, felsegít, amikor elesem.

2016. 06 30.