Ragyog a nap az égen
Vad szél hajlítja a fákat
Születésnapod mit üzen a mának?

Ötvenhat éve van egy barátom, igazi, fiatalkori barátom, akivel együtt kezdtük a kanadai , emigráns életet.

A postás hozta. Bélyeg helyett falevél 
volt ráragasztva. De, hogy ki küldte, 
nehéz kideríteni. Kibontogattam. 

Lehet, hogy olyan nagyképűen írom ezt az úti beszámolót, mintha a feleségemmel együtt világutazók lennénk.  Pedig ez nagyon távol áll tőlünk.

Huszonöt év távlatából visszatekintve el-elgondolkodom életünk folyásán. Új élet kezdődött számunkra, új reményekkel. Meghatározója a balsors. – Akkoriban így láttuk. Utólag visszatekintve, a bajok mélyítették egymás iránti szeretetünket, s hihetetlen kitartásra tettek képessé bennünket.Hol is kezdődött?

Gizus: (be, ásít) Szerbusz Lajoskám! Tudod mit álmodtam?
Lajos: Szerbusz. Még nem, de tartok attól, hogy mindjárt megtudom.
Gizus: Az Operában voltunk és a végén te is énekeltél.

Lágy jeleket hagy a porban az ember,
ahogy türelemmel viseli sorsát,
tiszta lélekkel és őszinte szívvel,
hiába lassul lépte, görbül a hát.

Most újra álmodom tavaszom, nyaram,
az emlékekkel, magamat és arcom
a nap elé tartom, és őszi dallam
libben át a szívemen, úgy hallgatom,

Lajos: (várja Gizust, fel-alá járkál):  Nem tudom mi van ezzel a Gizussal? Hol van, hova ment, még egy üzenetet sem hagyott!

Rovással élő kopjafára véssük
a jelent kísérő percek énekét,
hírünket rőzselángok jelzik még--
tisztán ősi dal zeng felénk zenét.

Párizsban zokog az ősz
Hullnak a falevelek
Utca kövét pirosra festik a fegyverek
Könnyet hullajt az ég
Nem mossa azt le soha
Áldozatok vére kiált Istenért
Lobban a gyertya,értük ég

(Gizus az asztalnál ül és a rádiót hallgatja fülhallgatón keresztül és veri a tamtamot)
Lajos: Szerbusz Gizus, megjöttem. Hol a vacsi?
Gizus: (nem hallja a rádiótól)

Ismered az öreg Márkust?
Kedvelem.
Azt kiáltja, csak, most már ….. pszt,
csend legyen!

Aranysárga könnyét
ontja már a nyárfa,
vigasztalja napfény                                    
langymeleg sugára'.

/Sopron-i emlék /

Őszi avar teríti a földet
Ragyog a nap,sétálni megyek
Velem van a magány
Hű társam,nem hagy engemet

Lajos: (az asztalnál ül és Gizust várja) Hol van már ez az asszony? Már régesrég itthon kellene lennie!