Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A két március folytatása 15.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

A honvéd őrnagy, aki szintén a kis helységben tartózkodott, nagyot nézett, hogy nemes Vadász József nemzetőr százados az ép jobb karjával átöleli a „drótostótot“. Maga is nemes ember volt, és nem értette a pórnéppel, a „jobbágyokkal“ barátkozó nemeseket. Ő magát sokkal többre tartotta, és a jobbágyfelszabadítást sem nagyon helyeselte. Most is inkább kiment a strázsa beosztását ellenőrizni, mert mem akarta látni a  „nagy“ szégyent, hogy egy nemes ember égy „buta paraszttal“ ölelkezik. Vadász százados először a csatában kapott sebesüléseiről beszélt, de mikor látta Béla szemeiben, hogy egészen másról szeretne hallani, oda is terelte a szót.

- Úgy látom, kedves földim, téged nem is érdekelnek a dicső csatáink - mondta színlelt rosszalással.

Béla, aki jó kém volt ugyan, de a barátai, ismerősei előtt soha nem tudott színészkedni, egészen belepirult, hogy a százados felfedte féltve őrzött titkát.

-Tegnap Ceglédről jött futár. Erzsike jól van, és már a háztartásban is besegít.- mondta mosolyogva Vadász fiatalúr, mikor látta Béla pirulását. A legény pontos jelentést adott a Pest – Budai kémlelésekről, és elmondta, a Pomutz főhadnaggyal való találkozást is. Csak úgy mellékesen megemlítette, hogy a főhadnagy nagyon elcsodálkozott azon, hogy egy ilyen komoly feladattal megbízott ember nem tud írni, olvasni. A százados erre csak hallgatott. Gondolta ugyan, hogy eddig a magyar nemességnek eszébe sem jutott, hogy ha iskolákat létesítettek volna, és műveltebb lett volna az egyszerű magyar nép, biztosan  nem egy Erópa környező országaihoz képest elmaradott agrárország, egy az osztrák császári háznak kiszolgáltatott, iparilag teljesen fejletlen ország lenne a Magyar Haza. Szégyenkezve vallotta be magának, hogy sok magyar nemes a jobbágyok verejtékével szerzett vagyonát külhonban, vagy  jobb esetben itthon mulatta el. Vádász józsef sokat elmélkedett erről, de még mindég harcolt a lelkiismeretében Vadász fiatalúr a büszke nemesi sarj, és Vadász József, a felvilágosult, hazájának jobb jövőt kívánó hazafi. Ezért Bélának csak annyit mondott:

- Most ilyesmire nincs idő. Ma-holnap felszabadítjuk Komáromot, utána Budának indulunk, és majd a többit meglátjuk.-

Kezet fogtak, és Béla végre kipihenhette magát egy falusi ház első szobájában, mert a százados parancsba adta, hogy a barátja a falu bírójánál, vetett ágyban aludjon. Úgy tűnt neki, alig szundított valamicskét, mikor  arra ébredt, hogy két erős kéz akkurátosan rázza a vállát, és ismerős hang szólongatja:

- Ébredj legény, mert hasadra süt a nap.-

Majni nem hitt a szemének, Pomutz főhadnagy, meg a két társa, még cigány gúnyában vigyorogtak az arcába.  Ők a Duna jobb partján közelítették meg Komáromot, és szerencsésen átjutottak az ostromgyűrűn, ami azon a parton szilárdan tartotta magát. Utána még éjnek idején halászladikon a bal partra is eveztek.  Innen  már akkor  az osztrákok , belátva a tarthatatlan helyzetüket, meghátráltak. Mikor  a Sossay dandár is elvonult, a magyar seregek, a Zsitva folyón ujra ácsolt hídon átvonulva elsőprő rohamot indítottak. Közben a várőrség is kirohanást intézett. Az ostromgyűrű ketté tört, és a várőrséggel egyesülő magyar hadak Csallóközből elüldözték az osztrákokat, akik a Duna jobb partjára menekültek. Nem volt könnyű feladatuk a rohamozó magyar hadaknak, hiszen Welder táborszernagy, az osztrákok parancsnoka a nagy folyó jobb partjáról ágyútüzet zúdíttatott rájuk. Persze, a magyar tűzérek sem maradtak restek, és méltó válasz adtak. A terepviszonyok nagyon  kedvezőtlenek voltak  a támadásra, hiszen a megáradtt Vág és Zsitva elöntötte a Szentpéter és Komárom közötti síkságot, meg több helyen az országutat is elborította, de a magyar had mégis győzedelmesen bejutott a sokat szenvedett, már március óta tüzérségtől szétlőtt városba . Az első magyar, aki a erődrendszer belsejébe jutott, a branyiszkói hős, Guyon Richárd tábornok volt, két század huszár élén. Guyon már régen kegyvesztett lett Görgey hadseregparancsnok szemében, mivel soha nem támogatta ennek nagyravágyó, bomlasztó tevékenységét . Most bebizonyította , hogy ő nem a háttérből irányító, veszélyt kerülő, helyezkedő tábornokocska. 

Végre valahára felszabadult a város. A komáromiak, akik már régen a Czigány mezőn a szabad ég alatt tanyáztak, mert különben az osztrák lövegektől romba dölt házaik alatt lelték volna halálukat, most visszatérhettek, és elkezdhették a romok eltakarítását. Boldogan sorfalat állva üdvözölték a bevonuló magyar honvédeket. Egy leharcolt, rongyos sereg vonult be Komáromba. Ezen még a várőrség  honvédei is sajnálkoztak, mert egy őrmester  sóhajtva meg is jegyezte: "Istenem, de rongyos bakák!" Szegény őrmester. Kis Pál ezredestől , aki éppen arra haladt, egy akkora pofont kapot, hogy a csákója a sárba esett.

-Te skatulyából kibújt bábú, hogy mered azt mondani, hogy rongyosak? Hát nem ezek a rongyos bakák szenvetek a hazáért? Szégyelld magad, ebadta kölyke, és csókold meg a rongyos bakancsát ezeknek a hősöknek!

A szerencsétlen inkább eloldalgott, pedig nem is lekicsinylően , hanem sajnálattal említette meg a „rongyos bakát.“

Folyt.köv.

Rovatok: 
Irodalom