Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A hétpróbás Hófehérke

mernok58
mernok58 képe

                          Szófacsaró mese

Hófehérke nagyon elsápadt, amikor a vadász a sír-dög-rét nádasában megásatta vele. Térdre, imához, majd mögé állt, mint az ISIS mesterlövészei a portfóliós reklámfilmjeikben.
Az eléggé el nem ítélhető (H.f.) már lemondott az ételéről, amikor eszébe jutott, hogy odaadhatná a vadásznak.
- Kedves vadász, mielőtt tarkón lőnél, talán ehetnél valamit, nehogy hibázz, hiszen csak egy lövésre képes a puskád és nincs több töltényed!
- Honnan veszed ezt, sápadtka? – kérdezte a vadász meglepődve. – Itt a tölténytáskám az oldalamon!
- Na, nézd csak meg, hogy mi van benne?
A vadász letette a fegyverét és kinyitotta szütyőjét – hát egy nagy, fényesen csillogó zöld-piros almát vett ki belőle.

- A kertész cserélte ki a golyóidat kétszínűen almára és nekem megsúgta, mielőtt kijöttünk a nem várt kapun. – mondta Hófehérke.
- Hű, de mérges leszek mindjárt! – vakarta a fejét a mesterlövész, miután földhöz csapta fácántollas kalapját. – Na, erre tényleg ennem kell. Megenném ezt az almát, de bizalmatlan vagyok vele kapcsolatban. Hófehér, harapj az almába előbb te!
- Nagyon szívesen. – ezzel elvette a vadásztól az almát és nagyot harapott a zöld felébe.
A vadász kivárt egy néhány percet – a kígyómarásról tudta, hogy mennyi idő alatt hat, hát hét perc után megnyugodva rágta le a csumáról az alma ízletes húsát.
- Micsoda alma mater, ez igen! Aztán hirtelen átbicskázott Hófehérke térdelő alakján, egyenesen a megásott gödörben landolva.
Hófehérke izgatottan rohanni kezdett az erdő belseje felé, nehogy idejekorán megparancsolja  a gonosz most (vagy so) ha a tükrének: - Küldess egy mozgóképet a drónnal, mert szeretném látni Hófehérkét holtában!
Hófehérke tudta, hogyha a királyi M1 esti híradójában a gonoszság arkangyala meglátja a vadász temetetlen földi maradványait, másnap a kertészt fogja orosz lányok közé záratni…
Erősen esteledett, Hófehérke elővette a ledet, hogy jobban lásson, mint halljon. Megkönnyebbülve észlelte, hogy dombon a tanya – egy különös víkendházra bukkant a természet lány ölén.
Ó, wattosan kilincselt az aj-ton (vagy video) – meg is szánta (vagy vetette) egyből, úgy korgott: nyi, hogy ihaj.
Na, de nem szólalt meg a riasztó, pedig nehezen jutott volna eszébe a PIN-kód a nagy izgalomtól, így belelépett…- Macska biztosan járt már itt ellőttem. – fejtette meg a cipő-orrérzetét.
- Ugye nincs itthon senki? – szegezte a kérdést az őslakos homálynak. Nem érkezett válasz, így Hófehérke nyugtázta: senki biztosan nincs itthon, ha esetleg valaki lenne, az más.
Nagyon elmálézott azon, amit alig látott: minden kicsi volt és mindenből hét volt. - Ez törpefeszültség. – állapította meg magában és azonmód gombolkodni kezdett: az ágyában motoszkált valami. – Hogy működhet itt egy mikorsütő, vagy egy hasogatógép, ha ilyen majdnem feszültségmentes az áram forráspontja?
- A hétszázát! – könnyelte el a tányérokról felcsiperkézett falatokat, majd szuszékba programozta megát három ágyon keresztbe-kasul hanyatt-homlok dőlve.
Mikor felébredt, azonnal konstatálta, hogy a kinti világosság és a benti homály helycseréltek – apró gyertyán-fák égtek minden ágy fölött a jópofalakon és az ablaküregen már nem jutott túl a hiába-szúrós tekintetesség.
Ekkor vette agyra, hogy ő nagyra nő a hét vezérhez képest, aki mind az asztalaviszta körül örül – fehér tányérokról fekete tenyerek szürke kenyeret…
- Ki evet (vagy mókus) a tenyeremből?
- Ki aludt a tűz-ött ágyacskámban?
- Hogy eshetett be a fehér Hó?
Zápfogaztak a sértések.
Hófehérke az eső ijedtséget követve osont a helyzet magaslatára.
- Űzött vad vagyok, akit az ász nem tudott lelőni, mert megszegte a fogad-almát! Apám felemása ezt nem tűrheti, tehát mától én főnök, mocsok rátok.
Gyorsan megszokták egymás szagát, másnap reggel már régi misesörként szökkentették egymást a lilaputrisok és Hókefére…
Lefagyasztották a kakaójukat az alacsony növésűek, búcsúba intették az új háztartásbelűt és „munkát, kenyeret” feliratú molinóba öltve egyik szavukat, elmentek a szénbányába zabot hegyezni.
Telt, múlt a jövő. Egyszer miújság, rá dió – bezárt a rögös fosszíliabánya.
Sírbakolt ugattak a töpörtyök bánatukban.
- Most mi lesz velünk, Hóka? – kérdezték a nem hivatásos feleségüket. – Nem hozunk fel többé brikettőt, nem lesz mit ennünk!
- Úgyis untátok már a szénlevest és a salakpörköltet! – víg aszalta a fiúkat a hajadonfőtt.
Nem volt mi-t-enni, bementek az erdei önkormányzathoz, ahol a foglármester felvette a hét munkanélkülözőt kösszmunkára:

Tudor okoskodó,
Vidor humorzsákoló,
Szende szerénység kutató,
Hapci zsebkendő fertőtlenítő,
Szundi alvásszagértő,
Morgó kutyaszelídítő,
Kuka hangosbeszélő

lett, és mindenek sárga palávert vertek egyre-másra.
Nem ízlett a munka: keserű volt, mint a kinin. A hét kis huncut kitálalta, hogy elmennek az Orv Os-hoz, fantáziabetegséget szimultánozva.
- Ej, aprófalva lakói! Már ismét munkacsömör hány inger?
Így ment ez addig, amíg nem jött. Egy erdőszellemes rendelet: a páfrányolaj virágpiaci ára olyan magasra kúszott, hogy már látni sem lehetett, nem hogy az önvezető kamion (anion?, kation?) tankját félig tölteni vele.
Kihirdette a hercig Kis Grófó (bár ő akcen tussal festett), hogy újra kinyitják a kaszinó-tojás-szenet (forgalmi) adó mélyművelésű bányát.
A mérhetetlen alacsony méretű vájárok szálla alá poklokra, míg Hófehérke menetből elfoglalta a várat, mert egy királyfi – útban a házasságkötő terembúra felé -, nagyot dobbantott a sír-dög-őr mellett és a vadász kibökte a torkán meggyúlt almát – tehát: heppy kék törpikék.

Itt a végre! Addig haltak, míg meg nem éltek. Hetedhét országban szálló lakod-almát csíptek.
A gonosz királynőt elütötte egy arra futó, így a fényes padi sahtükör helyébe mattot kapott.

2017.01.02. Csorba Tibor

 

Rovatok: 
Mese