Út,mely elindul
Út,mely valahova vezet
Ki érti mi történik?
Mi üldöz Tégedet?

Családunk legkisebb szülöttje.  Mivel mindnyájunknak ő volt a kicsi, örökre Jancsi maradt. A forradalom évében született,a Zirci kórházban. A mama ekkor már negyvenöt éves volt, apánk ötvennégy. Boriska után, úgy tünt, már több gyermek nem lesz.

Mindig társam volt az óvatos remény,
nem voltam jós, vagy mindentudó látnok,
és elmentek barátok, korosztályok,
magam vagyok, mint az élet elején.

Egyik szép, nyári nap délutánján kicsi csiga hűsölt az erdő szélén egy nagy lapulevél alatt, amikor furcsa dolgokra lett figyelmes.

(Kép forrása: internet)

Magasan tornyosul Pozsony büszke vára
Magyar királyokat itt koronázva
Szent Korona védte nagy Magyarországot
Királyok fejére Pozsonyban adatott

...viaskodom velem...

 Ahogy megvacsoráltak, a színjátszó csoport úgy döntött, hogy a szálloda elötti tágas ligetben fognak kicsit bulizni, és csak holnap mennek megszemlélni az éjszakai Budapest szépségeit. Lajcsi a gitárját hozta le a szobából, és még Zsó is , aki a „party“ női mókamestere, meg mindenese volt, dorombot vett elő a farmerzsebéből.

A romok közé vidámnak születtem,
hercegnek, boldognak éreztem magam,
volt vaskarikám is, volt szép falovam,
a Nap mosolygott az égen, felettem.

Életed az életet
bezárva őrzi most.
A kis lüktetéseket
érzem, és átvillanyoz a tudat,

Tőlem az életed kaptad,
S hozzá némi útmutatót.
Használd ki ezt az alkalmat,
S kerülj el minden buktatót.

Te vagy a legszebb. A báj játszik arcodon. 
Mintha mondanád, ne menj maradj még 
Megbabonázol folyton, óh de maradnék 

 Mint mindig most is nagyon büszke vagyok rá!!!

Álmaimból korán reggel
Kakas szóra ébredtem
Felrepült a kerítésre
Kukorékolt begyesen

Három bátyám közül, ő a legkisebb.  Különleges természete van. Szeret bennünket, de csak nagyon távolról. Nem emlékszem, hogy valaha is kimutatta volna azt amit érez. 

Kopott évekkel kövezett patak vagyok,
hét évtized-szegély szűkíti a medrem,
de hiába ölnek mérgek és szándékok,
végzetem idáig én már megszenvedtem.