Tegnap este a farakás mögül néztem, amint leszáll az égből, hóna alatt egy kis fenyőfával, és egy karácsonyfa talppal. Nekivetkőzött és munkához látott: be kellett faragnia a fenyő tönkjét a talp kerek nyílásába, mert a nyílás rendre kisebb évről évre, mint kellene.
   Hozott mindenféle szerszámot: fűrészt, vésőt, kalapácsot, kétkéz-vonót, flexet, stb. Nyilván mindent összeszedett, amit Szent József műhelyében talált. Vésett, faragott, forgatta a fát. Egyik kezében a fa, vízszintesbe döntve, másikban hol egyik, hol másik szerszám.
   Kemény munkának bizonyult, tele volt a tönk csomóval, mely tudvalevőleg igen keményre tud alakulni. Hullott a forgács, szinte még szikra is pattogott. Lassan vékonyodott a munkadarab.
   Jézuska láthatóan fáradni kezdett, amúgy pedig sietett is bizonnyal, hisz még nem végzett a nagy karácsonyi fenyőfa terítéssel. Láttam, hogy gyöngyözni kezd a homloka - törölgetni kezdte Veronika kendőjével - bizony fénycseppek voltak azok. Ahogy fáradt, úgy ügyetlenedett el. Egyszer jól megszurkálták a fenyő levelei, itt-ott kiserkent a vére is - elővette a Grál-kelyhet és abban fogta fel a drága folyadékot. Már majdnem készen volt a faragással, illesztgette a talp csövébe, hát egyik ütése félrecsúszott és a térdét csapta meg. Soha nem gondoltam volna, hogy a Jézuska is tud káromkodni. Nem, ő nem a szenteket emlegette, sőt saját magát is kihagyta a trágárkodásból. Csupán ennyit szólt:
- Az angyalát!
Hát, abban a pillanatban ott termett mellette három legkedvesebb arkangyala:
Mihály arkangyal
Gábriel arkangyal
Rafael arkangyal
   Rögtön elővették a mentőládát, ellátták Jézuska sebeit, horzsolásait, majd a cövekül álló talpas fenyőt a házam bejárata elé vitték. Három felől fogták Isten egyszülött fiát és erős szárny-suhogások közepette felemelkedtek a szürke, holdmentes esti égbolt felé...

2016.12.24.