Volt,
hogy azt hittem, mindennek vége,
volt,
amikor úgy éreztem, nem bírom
tovább,
semminek nincs értelme.
Volt,
hogy csalódtam benne,
abban, akiben bíztam ennyire.
Volt,
hogy azt hittem, legyőz a betegség,
nincs tovább, nincs ma emberség!
Volt,
hogy úgy éreztem, feladom,
de az életemhez bizony

Karácsonyt várva
a szívem kitárva.
Kondul a harang,
giling-galang,
misére hív szeretettel,
s én már
a templomban vagyok Istennel!
Templomi csendben imámat suttogom,
szeretteimért imádkozom.
Tömjén füst száll légben,
oly jó megpihenni ebben a csendben.
Szemem könnyektől ázik,
testem a hidegben fázik,

Megbántam már, amit tettem,
Gyarló vétkem eltemettem.
Szertefoszlott romlott álmok,
Én már mindent másképp látok.

Fölnézek a magas égre,
Rám köszöne csillag fénye,
Üdvösségem útján járok,
Ahol vagyok, jó helyt állok.

Lelkem nyugodt, szívem tele,
Elrepülnék mostan vele, de
Várnék még egy jó pár évet,
Leélném én az egészet.

Egykor vitézi karddal szereztem magamnak nemes vadat,
törtem falat, s barikádokat,
most a piacra járok, ha
kell ebédre egy finom falat.
Egykor tűz voltam, ha lángot
kellett szívekben gyújtani,
most a hamu közt turkálok,
hogy szikrát leljek
fázós estén begyújtani.
Egykor utat törtem
a járatlanok közt magam,

Nyitott tenyerében apró,
nem szól, úgy kéreget,
még látni szemeiben
a reményt és meleget.

Tán megnyílnak a szívek,
közeleg a karácsony,
látják, hogy a hideg szél
átfúj a vékony kabáton.

Összegyűlt egy kis apró,
lassan elballagott,
a közeli boltban érte
kiflit és kakaót kapott.

Hol ünnepelnek a katonák,
vajon hol karácsonyoznak,
finom ünnepi vacsorát,
ajándékot kapnak?

Pihennek a fegyverek,
vagy akkor is dörögnek,
tankok és rakéták
éjszaka dübörögnek?

Jön-e angyal a mennyből,
ki azt mondja elég,
vagy a világ egy része
akkor is elég?

Jöjj kicsi Jézus! Itt a Karácsony!
Hargita hegyén ünneplő szánkód
templomok várják. Hozzad az álmot:
falatka ételt, tenyérnyi ruhát.

Oltárod őrként vigyázzon reánk.
Gyúljon a gyertya fenyők tetején.
Pásztoros jászol az istállócska,
szegényes meleg: szamárka s tehén.

Oly sokat vártam,
annyira kívántam,
hogy újra rám találj,
hogy engem várj,
hogy megölelhesselek,
hogy felhőtlenül veled lehessek!

Oly sokat vártam,
annyira kívántam,
hogy boldog legyél,
hogy szeressél,
hogy szerethesselek,
hogy végre a Te mindened legyek!

Mikor a gondolat találkozik a lehetetlennel,
a vágyad tombolva toporzékol,
és te nem hiszed el,
hogy megtörténhet veled,
a lehetetlent nyújtja az élet neked.
Hihetetlen, de élni kell vele,
mert többször nem lesz lehetőség rá már eleve.
A lehetőséget meg kell ragadni,
nem kell megtagadni,
oly jó hagyni magad elragadtatni,

Mi felöltöztetjük szívünket,
Ünnepeljük adventi ünnepet,
Jézus születése örömünnep.

Nagynak és kis gyermeknek 
Fenn az égen ragyogott a fény,
Jézus megszületését hirdetvén,
S mutatta a szegényeknek,
s királyoknak is az utat,
Jászolban megtalálják Megváltójukat.

Álmodj kedvesem,
álmodj kedvesem.
Álmodjuk át együtt az éjszakát,
én várok örökké Terád!
Álmodj kedvesem,
álmodj énvelem,
a mindenem vagy nekem,
szeretlek, édesem!
Álmodjuk át az életet,
hisz kaptunk még rá lehetőséget.
Álmodj kedvesem
minden éjszakát velem!
Te vagy az életem.
Köszönöm, hogy vagy nekem!

Feneketlen tó vizében
elmerült a fény,
elmerült egy kisleány,
elmerült szegény.

Ment a tóba haját mosni,
egyre mélyebb lett a víz,
de már csak a jajkiáltást
hallotta meg az ég!

Sötét felhők gyűltek össze,
felkerekedett a szél,
tomboló vihar tépte ki a fákat,
s lehullott róluk mind a levél.

Ne nézz szemembe, ha könnyezni látod,
Ne nézd arcomat, ha halvány szegény,
Ülj csak le mellém bársonybőr székemre,
S hallgasd a szívem bús énekét.

Hallgasd könnyeim halk csobbanását,
Miként ölembe hullnak gyöngycseppjei,
Hallgasd szívemnek halk dobbanását,
Miként a fájdalom éle azt kihegyezi.

Advent második vasárnapja itt van,
sürgök-forgok már konyhában.
Készülnek a sütemények, finomak,
és nagyon szépek,
melyekkel a családomat ezen
a szép áldott ünnepen meglepem,
őket nagyon szeretem.
Főzöm 78 töltelékkel a töltött káposztát,
frissen a halászlét, a rántott halat,
ami isteni finom falat.

Mikor a csillagok ragyognak az égen,
Mikor a szél nyargal a falevéllel,
Vele küldöm üzenetem neked.
Mikor a felhő hullajtja cseppjét,
Hulló eső könnyes arcod mossa meg.

Csendbe burkolódzik a város népe,
s ahogyan beragyogja a gyertya fénye,
egyszeriben tündérország lesz belőle,
apró gyémántpor hull a háztetőkre.

Ünneplőbe öltözik a szép fenyő,
ma a dúsnak s szegénynek is jut betevő,
és amíg könnyeid fürösztik testedet,
a komor bánat hagyja el lelkedet!

Görcsöl a lábam,
fáj már minden pont,
megint jön egy újabb hideg front!
Látom, ma sem fogok aludni,
a testem nem hagy nyugodni .
Nézem az égen úszó sötét fellegeket,
mit hoznak esőt, havat vagy viharos szeleket?
Talán megint hull az égből a friss hó,
s a hópihék vidáman táncolva szállnak a légben,
de csuda jó!