...Jancsi élt ötven évet...

 Ó, hol a szíved Magyarország?!
Hol a boldogság vár ránk?
Budapest vagy Dobogókő?
Csak ne mossa könnycsepp eső
 De látom bizony könnyed hullik
Bánatod az csak nem múlik

Kacéran mosolygott a sarkon egy kokott,
és mint, ahogy ilyenkor az lenni szokott,
egy nagy ágyat kerestek legott és gyorsan,
de pár hétre múlva kiderült, hogy baj van.

Versmorzsa

Versmorzsa

"Nagyreményű ország" írta róla Jókai
Hatalmas sziklák, s tenger mosta határait
Hol a turulmadár a hegytetőn megpihent
Fáradtan szelte át a végtelent

Még nem ért véget ez a nagy körmondat,
nem tudom, milyen jel lesz majd a végén,
magamban válogatom a jót, rosszat,
odakinn járni nekem nem nagy élmény,
de most az egészet újra leélném.

Beteg szárnyait billegeti
Hangja az egekig száll
Hála imát énekli
​Jön a tavasz nem soká

Visszaszállok a hársillatú nyárba,
ahol nem zavar bánat, és tél-iszony,
mint szagokért remegő vadászkutya,
a meleg tócsákat, a fényt mind feliszom.

Minden kis feladat még felemel,
hiszem, hogy napomnak értelme van,
a munka, az akadály nem teher,
​bár tudom az élet mily céltalan.

Szigligeti vár, romos kövei,
már régóta szeretnék elmesélni,
volt egyszer egy kék ruhásnő
ki sokáig titkolta, Ő a várkirálynő.

MAGYARORSZÁG !
"Köntösödre kockát vetettek "
Mint Krisztust keresztre feszítettek
Szaggatják, irtják nemzeted!

Ezt a versemet még régebben, szeretett, tisztelt barátomnak ajánlva, Hencsey Zsuzsának írtam. Megköszönve, rengeteg önzetlen segítségét abban, hogy írni kezdtem. Felbecsülhetetlen támogatást kaptam tőle, mint Drága Jucinktól is, amikor kezdőként még egy csapatban voltunk egy weblapon.

Holtan is élőbbek vagytok elevennél,
még hallom örömét öblös nevetésnek,
várjatok meg engem, bár kicsit még kések,
szívem a haláltól már régóta nem fél.

Tűzzománc képkiállításra

Vágy kötelékből képeid szerterepültek.
Új ecset, festék, keze nyúlt, színek csodáján.. ...
Mint csillagos égen, távoli fényszigetek
vászna, lobog ma, mint szélben, viharok után.

Világ némán gyászol, súlyos terhét húzza,
Vonszolja igáját, nyűgével rakodva.
Ebben az életben, élhetnék tán bárhol,
De mázsás az a súly, kolonc az akárhol.

A szememben Te örökre fiatal
maradsz, mintha még szerelmünk elején
járnánk, mikor bennünk égett a remény,
napunk átitatta élet-diadal.

Emeld fel a fejed
Szent István népe
HAZÁMNAK
Kárpát-medencének
Büszkesége