Most már mindenki szeret Téged
az életed halálod így kerek
szitált szemedben a bús-mosoly
csak pár száraz szeretet-szelet
kenyér a közeli a boltból

Hófehér a téli táj,
az égboltját leveszem,
a télapó toporog,
s kérdezi miért teszem.

Pusztító lángnyelvek lobbannak az égre
Mindent éget a láng nyelve
Lobban magasan,mint a fáklya
Mint,ha fricskát szórna a világra

Négy hét van még karácsonyig,
S várjuk már az ünnepet,
Szép négygyertyás koszorúval
Köszöntjük az Adventet.

Megkésett tavaszon és hideg májuson,
a koravén nyárban, vagy fonnyadó őszön
is simogat az élet, halkan Himnuszom
dúdolom, magam magamnak híven őrzöm.

Gyertya lobbanAdvent vasárnapján
Szívünkben hitünk lángja ég
Várjuk a gyermek Jézus ünnepét

Esik eső, patak csobban,
levelekről gyöngy pereg,
virág nyílik, ezüstdalban
szórja szét az éneket.
 

 Elhervadt már a gyönyörű virágom
Nem virul már,üres az ablakom
Hideg szél furulyán  játssza a dalom
A ködbe úszó száraz ágakon
Pedig virultak a szép virágok
Csokrot kötöttem neked
Azzal akartam  kedveskedni
Hogy megdobogtassam szíved

Köszönöm erényem erőm hibáim
ocsúdik hajnal altatnak alkonyok
megszülethettem és még mindig vagyok
bár tüzem irigyli testvéri Káin

Madár dalol, színes a táj,
madár dalol, faágra száll,
tücsök szökdel, ébred a jó,
tücsök szökdel, dobbant a ló. 

Zimányi Alajos, Barátomnak ajánlom 

Ó szent Erzsébet
Hozzád fohászkodom
Hozzád száll gondolatom
Névnapodon

Kiszaladt a szél a rétre,
labda pattant fel az égre,
szivárványról visszagurult,
a világ csak ámult- bámult .

Ki meri mondani, hogy most vége van,
és nem szép szín a fekete, a fehér,
piros a vérem, hullámzik kék tavam,
lesz itt még tavasz, lesz a fán új levél.

Hópelyhek között,
télapó toporog,
felhők csendjében,
hócsipke ragyog.
 

A hegyektől kapott bazalt szürkeségű
mosolyok partján kétszáz kurta éve
színt vált felette szeszélyesen az ég
megkopott bárkám is itt ért a révbe

Hópelyhekkel táncol a világ,
szél dúdolja a dallamot,
felcsillan a téli faág,
rénszarvas őriz sugallatot.