Változik most is folyton a szélirány,
forognak a serény bátor kakasok,
ígéretből nem volt mifelénk hiány,
betömnek ők majd minden jaj-hézagot.
Szívesen hódolnak legújabb úrnak,

Mosonba ha visszatérsz
Mosonba ha hazatérsz
Kísér a Duna andalogva
Integet messziről
Templomunk tornya
Vártunk már vártunk
Mikor jössz újra városunkba

Az élet színpadán csendesen hajolj meg,
fejed felemelve, mit még látsz, jól nézd meg.
Nézd, hogy emlékezhess, múltadon merengve,
ki hajdanán voltál, reményekkel telve.

Egy nemzet készül feltámadásra !
/A nagy menetelés !!! 2O13.1O.27.!/
 

két csend között
ragyog a végtelen
 

Szonett

Mit sem gondolva másra, a világra,
szerelmi-csatánk a hajnalokba nyúlt,
éjszakákon át csak nekünk tombolt, dúlt,
gyümölcsbe fordult bimbózó virága.

ha már tavasz

Édes jó apám
Mily örökséget
Hagytál rám
"Jobb lesz egykor neked"
S most vitatkoznék veled

Ha a félhomályban a tóhoz lemegyek,
az álmatlan éjszaka még kötne, fogna,
de leereszkednek hozzám a kék hegyek,
áldásuk adják a zarándoklatomra.

A színesen vigyorgó plakátok alatt
éhes csecsemő sír, mint koldusporonty,
az anyja egy koszos kukából kapargat
életet, a pólyája szennyes, tépett rongy.

a fényhez odabújnak

Míg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem a fájdalom, Téged annak
hiánya űz halálra,  örök tél,

Mit most elmesélek 
Szomorú történet, 
Valós, pedig hinnéd, 
Ilyen nem történhet. 

Mikor megszülettem, mindent tudtam,
de nem tettem a szebbért, a jóért,
maradjon a világ, úgy ahogy van,
féltem a nagy, láthatatlan hóhért.
Nem szóltam, írtam, nem kiáltottam,

Mikor szívedbe megnő
A kilátástalan fájdalom
Mikor úgy érzed nincs irgalom
Mikor nehéz súlyt cipelsz válladon
Mikor minden összeesküdött ellened

Mint a tavasz virága
Nyiladozol szépen
Szívem boldogsága vagy
Én gyönyörűségem
 

Tavaszi szél te láttad Őt, 
A hős forradalmár költőt. 

Hosszú volt az út a múltból a máig,
a semmi lényege tőlem elzárva,
lehet, mikor a halál rám villámlik,
​sötétség kerül majd a napvilágra.