Lénárdos haiku
Már nem így néz ki. A táj Malomvölgyi tó.
Mindenségében, sok lett a dudva.
Rejtett a kincse. Kívül semmi, kitudja. . . .
|
Ildikónak
Bársonyosan simogat az alkony.
Becézgetem az elpihenő napot.
Fölötted, ma, új dallamú verset,
lágy hangú altatót dúdolgatok.
|
Ott voltam Veletek...
Marosvásárhelyen, Zilahon
Szovátán...és mindenhol
ahol kellett, hogy ott legyen
az én vén, makacs, magyar szívem.
|
A tavasz első szele söpri az utcát.
Emberek, már várják a holnapokat ,
|
Hajnali pírra
ébredek fel.
Picinyke pacsirta,
|
Elhangzott a Péceli Történelmi Nemzeti Emlékparkban
Csíksomlyó, Pünkösd.
Trianon fájdalmában
szárnyal a kereszt.
|
Az álmom felszabadít napjaimból.
Várom az estét, hogy Vele lehessek.
|
Ildikónak
Szobádban, valahol a ma és a jövő
küszöbén, velem kuksol a csend.
Esti, hangos örömöket csitít az idő,
álmaid őrzöm, veled pihen bent
a nyugalom, a sok szöszölő gond.
|
"Búcsúzik az ősz a nyártól, dér csókol meg minden rózságat" (című magyarnóta folytatása szepimódra)
|
Soha nem mondtam még eddig:
darabokra hullok a létezésben.
Gondolatok dajkálnak és hangom
|
Földön járó, földön látó
csillag-látomásban érkeztél.
Jöttél, és nem kérdeztél.
|
A Bucsin, fenyőillatos kedvében
hetykélkedik a meleget omntó nyárban
Gyergyó fölött jóistenes szépen
szállfenyők állnak őrt, zöldruhában.
|
Előttem, egy régóta idetévedt
vadkörtefa, fehér bokrétáját
|
Anyáknapjára...
|
Valami súgja szívemnek...
|
Sötét lepelt
borított ránk
az este.
Ráncos kezed
a kezemet
kereste.
Nem kell már csók,
vad vágy,
mely szédítő.
|
Gátlásaim rabláncát
széttörni képtelen vagyok,
|
Siroki hajnal
Ildikónak
|
Szegekkel kivert végitéletek...
|
Amikor elköszöntem tőled,
elmentem a szerelmeddel.
Amikor elköszöntél tőlem,
maradtál a szerelmemmel.
|