/Sopron-i emlék /

Őszi avar teríti a földet
Ragyog a nap,sétálni megyek
Velem van a magány
Hű társam,nem hagy engemet

Levél szőnyeg közül kis virág virít
Felém nyitja lila szirmait
Oly kedves,oly hívogató
Szívet lelket boldogító

Mint ,ha mondaná a világnak
Ő ellen szegül az elmúlásnak
Ő dacol a köddel,széllel
Kinyílik a kövek közt is,életre kel a fénnyel

Ahogy nézem,szívem melegség önti el
Nem szakítom le,szívem ünnepel
Egy kis lila virág örömöt ad nekem
Magányom már el is feledem

S megyek utamon,még szellővel int felém
Hogy találkoztunk,boldog voltam én
Szirmaival győzött az őszi elmúlás felett
Megörvendeztette szomorú szívemet

2015.11.14.Mosonmagyaróvár