A téma választott mindig engem.
Az átélés szabad formája
ott szalad akkor is, ha vádja
nem gáncsol, csak rossz a szerepem.

Szonett l35.

Te vagy nékem a kenyerem és a só,
mert mellettem állsz, ha magam elhagyom,
lázasan, gyengén vacogok vackomon,
kín mar belém, mint hóhér, mint vasfogó.

levél hullik tavasz- ágról

A napfény most csak szűrten, lopva ragyog,
mást kényeztetnek éltető sugarak ,
de én örökre idehaza vagyok,
virágot szedek, etetek, madarat.
Falum ásít odalenn a völgykatlan

Virágok nyílnak
reggeli csöndben. Apró
jelek. Eltűnő
falak között fohászok
patakként csörgedeznek.

...Húzza hat ló...

A nagy ismeretlen epekedve vár,
de még ti itt vagytok éltetve engem,
bennetek nincs gát és nincs végső határ,
csak remény, sóhaj, édes szerelem.
Hol voltatok eddig félve, megbújva,

alszik a város

Kicsinyes élet, nagy hét, nagy napok,
illatos pára, bárányos béke,
nem is igaz, hogy én is meghalok,
felírva nevem az érces égre,
elnémulnak a méla harangok,

szegény ember
szegényként is felnő

Egyszer valamikor, talán, nem is olyan régen.
Nem a földön történt meg ez, hanem fönt az égben.
Valahol a Mennyországban szivárvány színében,
apró angyal gyerek sereg játszott kint a réten.

Kopott élettel kövezett patak vagyok,
hét évtized-szegély szűkíti a medrem,
de hiába ölnek mérgek és szándékok,
a végzetem már előre megszenvedtem.
Kiömlök rétekre, rozsdás telepekre,

magyar szívben
magyar legyél
 

Mikor rám tör az öröm, a nem várt
boldogság és én bátran kimondom,
vagy leírom egy gyűrött papíron,
ahol a sorok kergetik egymást,
feledem bajaim és a gondom.

...két lélek lakik bennem...

A kéz ujjai, lágy mozdulata, szárnyak,
mint  a madárnak, messze repülnek,
S a kar együtt integet új élmény vágyat.

Már csak egy veszély fenyeget, aggaszt,
mi lesz akkor és történik velem,
ha most elmész és egyedül hagysz,
magányom marad és a félelem.