Mint az ágak között feszülő hártya,
ki láthatatlan a megváltását várja,
ugyanazt a konok percet taposom,
néha árnyéknál is sötétebb sorsom.

...búcsúzom Tőletek...

Odakinn a világ dermedt és fagyott,
kopott lepelre írom le napomat,
mely a tavaszban majd édessé olvad,
jégvirág nem díszíti ablakomat.

Szűk napjaidból összerakni tág éveket,
szóval, dallal kitölteni a néma hiányt,
elűzni az árnyat, mely folyton követ,
és kiírni magadból, ami fáj és bánt.
Figyelni, lesni amint egy magzat kis szíve,

Micsoda telek úsznak havas múltunkban,
mily forró nászok, fekete gyászok.

Rövid szürke kabátban, a sarkon ácsorog
A rendőr arra sétál, meglátja, rámorog
Nem érdekel, az éjszaka,
hol és mikor, hogy érsz haza.
 

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cW2YhHAot6I

Megissza a kávéját először,
aztán lassan, megfontoltan rágyújt,
majd ránéz a repedt, koszos tükör,
látja, az arca színe már a múlt.
A ház elé a kukát kihúzza,
összenéznek a szomszéddal vadul,

/Erdélyi kirándulás emléke/
Nem hoztam vizet az Olt vízéből                         
Nem láttam a Szent Anna kápolnát
Nem csónakáztam a Gyilkos tavon
Nem láttam búcsús sátrakat  

Hozzám tartozol
Mint fűhöz a harmat
Mint naphoz a fény
Mint fához a levél
Hozzám tartozol
Mint zivatarhoz
A villám
Mint virághoz az illat
Mint édes mosoly

Elővéve sí, a szánkó,
nyugatról ciklonok jönnek,
majd fúj a szél, szakad  a hó,
köszönhetünk reggel ködnek.

A tél tovább marad velem,
elkísér majd útjaimra
tolakodva, a kertekben
néki táncol a szél  ringva.

Iszapba bújt csiga, kagyló,
jégpáncél van a szíveken,
a fán didereg a tapló,
ezt az időt nem szeretem.

Egy láthatatlan kéz megmutatja majd utam,
lépek átbukdácsolva vétken és bűnön,
mert valahol lényem mélyén jó voltam,
mesémmel az angyalokat elbűvölöm.
Elmondom nekik, mily boldog a földi lét,

...ne adj több éjt nekem...

Hallod-e csodálatos énekét
Benne van a szerelem,a lét
Hallod-e gyönyörű hangját
Énekel,senki nem énekelt így
Hallod-e torkának zenéjét
Ünnepel az élet,az ég

Zömében idézetek

Hegyek, völgyek között zakatol a vonat,
Hortobágyra internáljuk a kulákokat.
A vas és acél erős országa leszünk,
aki most nincs ellenünk az velünk.

Mint szomjas szarvas
Hűs forrást keresve
Úgy vágyik a szívem a kikeletre
Mint éneklő pacsirta

...minden sín az égbe vezet...

Már süllyed fölöttem a plafon
verstöredékek az asztalomon
köröttem megsárgult könyv-halom
mint egy láthatatlan hatalom