Kevés most az erőm, hogy magam megtartsam,
Faragjak templomot és meleg faházat,
Pedig a vágy bennem már kiolthatatlan,
Ne érje lelkem hajléktalan gyalázat.

Csak egy ember vagyok, kísértett, elesett,
Csikorognak bennem gonosz galaxisok,
Mint halált hozó, rozsdás vagonkerekek,
De engem a törvényed már rég áthatott.  

E nagy munkához magamban kevés vagyok,
Kevesebb a homoknál, mit elmos a víz,
Szikkaszd velőmből rosszat, mit idő hagyott,
Érezzem, halljam, szólítasz, vársz, és már hívsz.

Mihaszna szokások és rossz szenvedélyek
Legyengítnek, becsapnak és meglopnak,
Mert a gonosz ellensége az embernek,
Csak nevet rajtunk, a holnapok mit hoznak.

Így egymagamban, Teremtőm gyenge vagyok
Bomlások, kicsinyes árulások között.
Tüntesd el rólam e szürke vakolatot,
Mielőtt a léttől végleg elköszönök.

Ne légyen a sejtfalam gyehenna katlan,
Olykor az ember kifosztott és megosztott,
Itt vagyok, Uram elevenen, majd holtan,
Épületemben lény a sarokkő, oszlop.