Lénárdos haiku

Férfi kísérte. Arcán kaján mosoly. Hát  
itt van, Rosszízű! S a lány megriadt.
Észre se vette ruhájából a melle

mint rügy, kipattant. S a Madám új jövője  
zálogát nézte. Mosolya, keze  
elismerően érte nyúlt, birtokolni.

...felvirradt reggelek ne bántsatok...

Szemei pásztázták a téli tájat,
Keresve, kutatón nézett szerteszét.
Hallgatva az erdő, magányos csendjét,
Amit a madár is, gyakran elkerült.

Ha érted könyörögnék, távolba tekintve.
Végtelen messzeség, felhők felé intve.
Kérném az Irgalmast halkan fohászkodva,
Mennynek kapujáig „Mea culpát” szórva.

Kis falucska, hol születtem
Az Engel Adolf szoborral srégen szemben,
Nagyapám a forrongó lélek,
bölcsőmnél is talán ekképp énekelt:

Valami bűverő mindig visszahúz ide
Máré vára és Sikonda felé
Az erdő kellős közepébe
Hol gyermekként számháborúztunk, indiánoztunk

szivárvány színekben
felhőkből rügy fakad

     Ildikónak

Világot járó úton vár a haza,
és egy asszony kitartó szerelme
lett szívemnek teljesült otthona -- 
haza hívott szíve, lelke ereje.

Nem tudom mért de kaptam egy életet
érzékeimmel hallhatok nézhetek
ölelhetek is mert kaptam karokat
és lehetőséget ha kell lazítsak

Vers vagy nekem
Versbe szőtt elmém,kezem
Rímekbe lüktető szeretetem
Versből dalok,dallamok

Mikor eljött az est

Szent György hegy gerince
Búcsúztatta a tűző napot
Sugara szemembe ragyogott
Messze tündökölt a Gulácsnak fénye

Már harminc szeptember sárgult rajtam
hogy rajukat először megláttam
mind megszámoltam az érkezőket
mint hófehéren a tóra törtek
az őszben tán tévesztve az utat
itt landoltak véletlen a húszak

Fogd a kezem,mert fáradok
Göröngyös úton haladok
Fogd a kezem,ne engedd el
Menjünk együtt,ne hagyj el

Egyedül nehéz oly nagyon
Kimondani én nem tudom
Az élet még így is tartogat
Napsugaras szép napokat

...nekem a Balaton a Riviéra...

Örömódát zeng a harang,
Gyertek hívek, giling-galang,
Isten háza várva vár ma,
Ünneplésre, szent áldásra.

Húszéves üzenet

Kinyílt a fehér kaktusz virág!
Távolból gondolok rád
Akkor is,ha üzenetet már nem remélsz
Húsz év telt el küzdelemmel
Vágytam virág nyitásod reménnyel

Most lámpást gyújt az estnek a tükör tó
és visszatérnek újból rá az árnyak,
köszönés nélkül szálltak el még tegnap,
mint, ahogy kósza gondolat hűtlen hagy.

Ragyog a nap tűzkorongja
Forró melegét ránk ontja
Sugarai szinte perzselnek
Ideje már az aratás kezdésnek