Ildikónak
Fut az út előttünk,
örökös, végtelenhez szoktatott,
ember-vágta, ember-járta, s
néha olyan félretaposott.
Örököltük, kaptuk, mint az életet,
s e mozgásban tartó rendben
életutat kísérő jeleket
gyűjtünk szüntelen.
Keressük az éltető
percek közt az álmokat,
mutató idő ujja alatt
érezzük a roppant arányokat.
Mint vándort a bot, úthoz
szokott emberi sors vezet,
rajta addig él a kép csak,
míg tart az emlékezet.
Képek rögzítődnek így az úton,
élet a sorok között,
rendeltetés izgalma
kísér, s mint szökött
álmot idézők, futunk az
elérhető sorsunk fele,
körül vesz, és egyre szólít
az utat kísérő élet üzenete.
--Benne az is kit kerestél--a nőt,
aki ma sorsába ötvözte múltad,
jelened, és az élhető jövőd!
Kinek kezébe adtad kezed, életed,
kinek nemcsak a jelent köszönheted,
de az anyaságból áradó szeretetét,
és a folyamatosan köszönhető
éveket, életet-- az is a tiéd.
Sirok, 2015. augusztus 23.