Aradi koszorú
nemzeti bánat!
Halomra emelt obeliszk
messzire kiálthat!

Olyan tekintete,
mint éjnek mélysége,
melyben a távolság
pár tucat fényévre

Szelíd szavakra szelíd a válasz:
Kicsiny kertünk szívünkben ragyog,
Kanyargó csermely, színes virágok,
nézd, közöttük én is ott vagyok!

Az utca felett behajló lámpatestet
rozsdásodó vasoszlop inogva tartja.
Világítaná a szobrokat, de egy fa
odanőtt. S az árnyéka halk szavú csendet

Októberi fényben
Még egy utolsó ragyogás
Hegyek,völgyek ruhája oly csodás
Rőt,sárgát ,barnát fest a napsugár

Uram! Túl gyorsan múlnak az évek!
 Épp ma lettem hatvan éves.

Kendősátor alatt ősz kóchaja
Az asztalon kókadt rózsa -fűzér
Min töpreng most a nagymama
Kezén mély kékpatak ér
Ingaóra a konyhafalon
Üti az örömtelen éveket

KARANCSON

Elment...
utolsó pillantása
szívembe égett.
Lehajtott fejjel,
barna búval búcsúzott,

Mit is mondhatnék még e szép alkalomra?
Azt hogy gondolok rád, emlékszem napokra.
Elmondhatnám azt is, fáj a lelkem érted,
Kérlelem az Istent, adjon békét néked!

Gyertek táncolni :-)

Szép csendesen osont az est
Az égen kigyúltak a csillagok
A hold fényesen ragyogott
Pitvarában jelezte valami megváltozott

Karod ringat forrón, csendesen
Csókkal felelek rá, édesem
Izzik szívem szenvedélyesen
Nélküled nem, veled létezem
Csitítsd csókoddal lázas testem.

Évámnak ajánlva. A hivatásáról íródott ez a történet, a nevelőszülő foglalkozásról, szeretettel.

Rongyosra gyűri az eget az ősz,
kopaszodnak sorra a nyári fák,
esőcseppek koppanása visszhangzik,
hűvös hajnal borítja be amit lát.

Nézd tovább a képet, 
s vedd észre mindazt, amit nem láttál még meg.