Libasorba megy a csapat,
vállukon lapát,
fülükre sapkát húznak,
míg a sínpárok
a végtelenbe futnak.

Álszent reggeleken
befagy a tó vize,
vacogó fák közt
bolyong az ég

Megtörtem a csendet:
kíváncsi voltam –
mit rejt a héj alatt
oly nagy titokban?

Ránk zuhant a tél, a sok fagyos éjszaka,
tízezrek laknak az ég alatt, nem házban,
dermeszt a hajléktalanok rekedt szava,
nyomorukkal leszek én most is hazátlan.

Hófehér a táj, 
csillogó jégpárnákon
mosoly ragyog,

Sárika egy tünemény:
bio alma sütemény,
porcukor a tetején –
szőke haj van a fején.

A II. világháború eseményeiről

Megsárgult fényképek, tanúi a frontnak,
felkavar a látvány, - borzalmakról szólnak.
Részvéttel lapozom apám örökségét,
mesélte, hogy várták a háború végét!

Ecset vonásokból
építed fel a képet,
színek varázslata
nyitja meg a teret.

Ha meghalok
átköltözöm a gesztenyefába
a méhek zsongásába,
a zöldellő vetésbe,

Csend van, titokzatos méla csend.
Minden alszik, csillagok és a holdvilág
Hinti az ablakra halvány sugarát.

Ki és mi vagy Te ?
Hogy szavak tengeréből
„Tűzmadárként” szállsz
Fel az égbe?

Hideg van kint, fúj a szél –
a világban dúl a tél,
sötét napok búja kél.

Amikor minden új, minden szép,
s a valóságban élnek régi mesék,
akkor sugarával kék szemed
boldogítja sokat átélt életemet...

Hajnal hasad, virág nyílik
Jégvirágba font üzenet
Jégcsapok az eresz alján
Tél festi a tájképeket

Határszéli kicsiny falum
Régen elhagytam,
De bárhová vitt az utam
Csak haza vágytam.

A messzeségben felfedeztem, többet
kell találkozni, amíg még süt a nap.
Nem kell egyforma új ruhában járni.
Legyen öltözékünk mindig egyszerű,
csöndes, magunk szolgálója, szolga.

Hozott Isten,
tél barát!
Minden kincsem
fél kabát,

Koronát adjátok másnak
pajzsra ti ne emeljetek,
csak akkor ha a pajzs tartók
szobrok lesznek s nem emberek.