Régi fénykép, rajta mama,
Édesanyám édesanyja.
Ránc nélküli kerek arcán,
Szelíd mosoly szeme sarkán.

Májusi hajnal,
múlik az álom,
csillan a napfény,
s gyöngy a virágon.

Egy régebbi versem átirata, összehasonlításként a vers aljára belinkeltem, remélem jobbá tudtam tenni :-)

Mindég kendőben láttam, hol a kertben,
hol a lebbencses fazék fölött—énekelve.
Így végezte megszokott élete dolgát,
nem tudtam, hogy palóc nóták közé temette
szűk napjaink hegymagas gondját.

Írom a mondatok kósza rajzait,
színeket keverek, vések köveket,
olykor megtéveszt, aztán megbékít a hit,
mert nem mindig az arat, aki szánt, és vet.

Mikor virágeső teríti be kerteket
Mikor millió virág nyitja kelyhét
Mikor virágtól tarkállik a rét
Boldogság önti el szíved
Megérzi minden szíved szeretetét

Szonett

Mindenemet adnám, csak Őt láthatnám
még egyszer, és aggódó tekintetét,
tán tudta előre, mily nagy lesz a tét,
„légy jó kisfiam”, mintha szólna ajkán.

Ha rám gondolsz
Megtalálsz minden lepketáncban
A tavasszal nyíló gyöngyvirágban
Erdőt átfűző napsugárban
A csillagos ég ragyogásban

Orgonaillat
széllel száll
kacag a hinta
téged vár
téged vár 

Öreg akác mióta állsz?
Időd számlálót már nem találsz
Törzsed gyötört sok kint kibírt
Vad gerle rólad vitt hírt

Nem zavar, nem bánt a tükörben ez az arc,
a hajnalok frissek, de én már öreg
vagyok, volt elég harc, nem kevés kudarc,
ropognak a csontok, foszlik a szövet.

Tegnap még hirdettétek
Nagy hangon közöltétek
A Földnek napja van
Vigyázzunk rá mindannyian !

Mikor köztetek járok, csak susogjatok
gyengéd szeretetet, empátiát felém,
lassan magam sem értem már,  ki is vagyok
e kitárulkozásban május elején.

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb,bal partját
Suhog a víz,rohan az ár
Túl parton valaki vár

Dallá szelídült az ég...

Kis bárány táncolt az udvarban
Örült neki az unoka
Táncra perdült bégetett
„Nyuszi hozta”,örvendezett
Masni került a nyakába

Tavasztól, őszig tartó virágzásban --
lepke vagyok. Egy, és sok-ezer az egyben.
Életem rövid, de négyes körforgásban
folytatódom tovább.