Non, non, non

Háborúból jött, megjárta a poklot,
Lelke mélyén mégis a remény lobogott,
Talán egyszer, végre, ő is hazatér,
Családja várja már és nem a csatatér.

Néma harangok !
Mi történt veletek
Talán szomorúságban
Tört meg szívetek
Megrepedt testetek?
S gyászba borult Európa
Egy átok súly alatt ?

Megemlékezés június negyedikéről

Már nem hittünk, kevés volt a remény. 
Négy hónap bolsevizmusában éltünk. 
Az oláh ordított, minden az enyém! 
 

Nem másért: értetek.
Mit más ért: értitek?
Egymásért kértelek -
hagyma: sért. Sértelek?

Magyarok! Átkozott időben élők!
Emlékezzünk meg magunkról –
találkozzunk egy eszme-tisztáson!

Úgy látom éjszaka van,éjjeli sötét
Hol nem látszik a derű,s az ég
Nem találjátok az utat hazafelé
A kín ,a küzdelem itt mindenkié

Hirtelen megdobbant a szívem,
És hevesebben kalapált.
Nem tudtam, de mégis éreztem,

E napon nem vesztek erőt –
e nap a miénk, a jóké!
A Világ kezdete előtt
már ez volt a sóhajoké.

Igaz, hogy tegnap (június 1-én) elkezdődött a meteorológiai nyár - bennem még a tavasz hangulata játszik jókedvű részeget. A versem pontosan akkor született, amiről szól. Fogadjátok szeretettel:

Történt egyszer oly réges-régen,
Jó Artúr király idejében,
Hogy az ifjú Artúr királyt,
Kirobbantva csúnya viszályt,

A nap hajnal sugara
Ébresztette az alvót
A fákat sűrű ,fehér köd lepte
Csend honol most a völgyben
Aludt a lent ,köd ült fölötte

Hatalmas lufifát szeretnék, 
színes lufilevekkel.
Csacsogó lufimadarakat,
akik épp lufifészkeikből
dicsérik a nyarat.

Ringó kalász kinn a földeken
akácillat a levegőben
hallhassa más is az énekem
és szerény sorsomat betöltsem

Udvaron sétált, a labda nagyot puffant,
pont hátba találta, épphogy ki nem durrant.
Lassan fordult nyögve, arrafelé nézett,
felvette a földről, és hozzájuk lépett.

     Az 1977-82 közötti időszakban a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanulmányait folytató hallgatókkal diplomáztam 1982-ben. Együtt azóta sem voltunk. Most, 2015. április 25-én, 33 év elteltét követően gyűltünk össze (a végzős 160 főből 100-an) a tetthelyen: a BME Központi épületének II. emeletén.

A nyomorultakra, és a földre
véres fény csorog, s a látó szemek
üregéből égő könny mossa ki
a váltakozó reményt.