Bús szülői ház a falu szélén -
Nem szűnik rólad az ősi átok?
Pokol-füst száll a sárfalú kémény
Torkán, ha magamban hazalátok.

Életútjukat megjárták,
jutalmuk a nyugalom.
Őnekik már nem fáj semmi,
magamat így nyugtatom.

Valami itt benn 
jajong nagyon,
könnyem pereg,
hagyom-hagyom.

/fejfa kerítés a Búcs - i temetőben /

Szomorú emlékek
Mindig visszatérnek
Fájó szívvel üzennek
A jövő nemzedéknek

Csak a csend 
érjen hozzám egyszer,
a földön és azon túl,

Hámoljunk hímesen,
szeressünk színesen,
csókoljunk ízesen,

Befejezek minden megkezdett mondatot,
Nem töltök könnyel az arcomon ránc-árkot,
Az oszthatatlant, ami sajnos megrepedt,
Tákolom, szilánk, repesz ne sebezzetek,

Hallod a zenét,s a néma csendet?
S mi mögötte zajlik a vészes üzenetet
Mi történik az országban?!
Kitört a forradalom!

Szirmot bontott tulipánom
Harminckilenc éve,
Gonddal ápolt virágkertem
Legféltettebb éke.

Élj köröttem láthatatlan,
mint a kötés házfalakban,
mint a mértan száz alakban,

Fütty koncert szállt fel az égre
Mondd erre tanított apád,anyád?
Hősök tiszteletére fütyülj!
És ne mondj értük hála imát?

Óra vagyok, ketyegek –
halott időt temetek.
Két mutatóm feszület,
rajtuk pihen a szünet.

Ha szíved a szívemhez ér,
a harmatcseppek
tükröződő csobbanásaiban,
tavaszillatú 
napsugár ragyog.

Esik eső, eresz csepeg
Elbújnak most az emberek
Kertünk fái is pihennek
Nézelődnek, elmélkednek.

Tiltott gyümölcs, mit kívántál,
Több volt ez a szimpla vágynál.
Neked termett, úgy érezted,
Tetszett vagy nem, Te elvetted.